Bevallom, hogy jó ideje nem követem már a Vale of Tears zenekar munkásságát. Természetesen nem egy barlangban nőttem fel, emlékszem a korai próbálkozásaikra és arra, hogy több pályatársukkal együtt, ők is a méltatott fiatal tehetségek közé tartoztak. Sajnos jelenleg nem sok aktivitást látok a részükről, de ha valaki ismerkedni szeretne e hazai underground túlélők zenéjével, akkor az Illdisposed Inner Interest kiváló lehetőség erre. Nézzük hát:

Sejtelmes unplugged és hozzá tökéletesen idomuló gitárszólóval indít az album a Landscape Disguised Agony-val, hogy fél perc után egy emlékezetes riffeléssel felpofozzon minket az aléltságból. A remekül eltalált indítást megfejeli a fülbemászó refrén, ízes gitárdallamaival. Unatkozni azonban a kétlábdobos döngölde és az igényes szóló sem hagy minket. Le a kalappal gyerekek! A Time Judge Modern Ages a göteborgi zenék fénykorát juttatja eszembe a kapkodós riffelésekkel és szólókkal. A Martyr’s Prove hasonló recept szerint folytatja a lemezre jellemző irányvonalat, egyfajta “állandó változatosságot” biztosítva. A torzításmentes gitárokkal és dobfelvezetővel kezdő Wired-up Minds szakít az eddig biztosnak hitt formulával és kicsit visszavesz az állandó ritmusozásból, de a refrénnél ismét rálépnek a gázpedálra. Lehet, hogy kicsit sokat dicsérem a szólókat, de sajnos tényleg ritkaságszámba megy, ha valaki érzést is visz a szólókba és nemcsak lenyűgözni akarja a hallgatóságot a képességeivel. ADiaporama a korong egyik legintenzívebb tétele, hozzáillő tekerős szólóval és erőteljes vokálokkal. Masszív, bólogatós témával indít a The Clock is Ticking, nagy örömömre a maradék 5 perc is rejt pár igazi headbangelős témát, jól kidolgozott dallamokat, nem is beszélve a jól eltalált refrénről. Lehet, hogy gonosz vagyok, de a These Solemn Words elején hallható dallamról nekem kapásból az Ossian Rock’n’Roll Démonja ugrott be:) A srácok mondjuk nem “lézengtek/ténferegtek”, hanem odapakoltak pár modern hangzású death-es témával. Ismét kellemes melódiáké a felvezető szerep: aTermination Point enyhén jammelős hangulatú játékkal kezdődik, alatta a Budapest ostroma idején sugárzott rádió üzenettel. Nem ez a lemez legvidámabb dala, lehangolónak sem nevezném, viszont elég jól eltalált, relatíve egyszerű riffekre és dallamokra építkezik. A galoppos Lost Reality-hez érkezve kicsit már úgy éreztem, hogy a lemez játékideje túl hosszú lett. Habár a zene színvonala nem zuhant, de egy idő után úgy éreztem, hogy egybefolytak a számok. A Placebo Every You, Every Mefeldolgozása nem kevés Iron Maiden eszenciát rejt. Érdekes, de sokat nem tesz hozzá az eredetihez, viszont itt már annyira nem erőltettem volna az extrém éneklést. A Nine Inch Nails-től átdolgozott Head Like a Hole egy jó kis indusztriális metal darab, ha választanom kellene az átiratok közül, akkor egyértelműen ezt emelném ki.

Annak ellenére, hogy a Vale of Tears nem egészen az én világom, büszkén merném mutogatni külföldi Carcass, At the Gates, In Flames és Children of Bodom rajongóknak az 5 éves jubileum alkalmából újra kiadott Illdisposed Inner Interest cd-t. Pár dolgot, ha szabadna: Mulicz Ferenc az egész lemez alatt véresre üvölti a torkát, méghozzá nagyon is meggyőzően, de érdemes lenne helyenként kísérletezni is. Persze nem a szoprán részeket hiányolom, de a többsávos megoldások egész jól beváltak a lemezen, érdemes ezzel is, illetve torzításokkal meg más (nem feltétlenül hasonló) énekstílussal is próbálkozni. Zeneileg, mint ahogyan azt többször kiemeltem, nagyon színvonalasak a dalok, de kis túlzással majdnem ugyanaz a változatosság dominál mindegyik dalban és a hatások is elég könnyen belőhetőek. Természetesen ezek miatt nem húznám le a zenekart, de sokat számít, ha a bandák kreatív kihívások elé állítják magukat. Aki meg mer, az nyer… Sok sikert a következő dobáshoz, nagyon várom!

7/10