A norvég rock színtér egyik legpatinásabb zenekara kétségkívül a Trondheim városában 1982-ben megalakult TNT. A Ronni Le Tekrø gitárzseni vezette kvartett a ’80-as évek második felében előremutató dallamos hard rockjával szerte a világban óriási sikereket aratott. Az aranytorkú amerikai énekes, Tony Harnell közreműködésével készült TNT lemezek a skandináv melodikus metal valódi ékkövei, ám ezek közül is kiemelkedik az 1989-es Intuition, minden idők egyik legjobb melodikus metal anyaga.
Persze nekik is végig kellett járni a szamárlétrát… a zenekart 1982-ben alapította Dag „D.D. Dynamite” Ingebrigtsen énekes (aki mellesleg az egykori olimpikon síugró Tommy Ingebrogsten édesapja), az ex- Rocquefire gitárosa Ronni Le Tekrø. a basszer Steinar Eikum és a dobos Morten ‘Diesel’ Dahl. Már a megalakulásuk évében a Polygram multikiadónál jelentették meg a teljes egészében norvég nyelvű bemutatkozó albumukat. A dalok itt még meglehetősen nyers, amolyan vikingekhez méltó heavy metalt tükröztek, D.D. Dynamite abszolút jellegtelen hangjával. A fószer tónusai még hagyján, de a norvég nyelven előadott dalokat képtelen befogadni a gyomrom.
Arra ők is rájöttek, hogy a nemzetközi mezőnyhöz ez kevés lesz, ezért 1983-ban Steiner Eikum basszeros helyét Morty „Black” Skaget vette át, majd 1984-ben Amerikából, egész pontosan a New York-i Jackals-ból importálták Tony Harnell énekest. Persze aztán kiderült, hogy nem csak D.D. Dynamite hangjával voltak problémák, mert a hihetetlen hangbéli adottságokkal megáldott amerikai énekes, Tony Harnell sem tudott sokkal többet kihozni azokból a tradicionális észak európai heavy szellemben fogant dalokból, amelyeket immár angol nyelven átmentettek az 1984-ben Knights Of The New Thunder címen kiadott kettes TNT lemezre. (Amolyan környezetbe olvadás gyanánt Tony Harnell neve ezen a lemezborítón még a jóval norvégosabb Tony Hansen néven van feltüntetve).
A tagok törhették a fejüket, hogy miként tovább, így aztán három évet kellett várni a következő nagylemezre. Megérte! Az 1987-es Tell No Tales elődjénél jóval felszabadultabb hangvételű lemez, egy felejthetetlen melodikus alapvetés, melyen egymást érik az olyan emblematikus dalok, mint a skandináv slágerlistákon akkoriban mindent letaroló 10,000 Lovers, az Everyone’s A Star vagy a Northern Lights. Ezek a dalok és azok MTV rotációba került videoklipjei hamarosan végképp világszerte ismertté tették a csapatot. A korong Norvégiában és Svédországban az év legnagyobb példányszámban elkelt albuma lett, olyan szupersztárokat maga mögé utasítva, mint Michael Jackson vagy a Def Leppard. Ebben természetesen nem kis szerepe volt a banda egyre dallamosabb, AOR-os megközelítésű, rádióbarát rockzenéjének is, ami az 1989-ban piacra dobott Intuition című lemezen teljesedett ki igazán.
Főhőseink Amerikában a Loudness és a Stryper, míg Európában a Twisted Sister és a Great White társaságában turnéztatták meg a Tel No Tales album dalait, de a két főkolompos, Harnell és Tekrø már azon morfondírozott, hogy a következő lemezre a sziporkázó hangszerelésű bombasztikus hard rockot kevésbé kemény, viszont annál előremutatóbb muzsika váltja fel. Így aztán 1989. február 21-én megjelent az Intuition, melynek puszta említésétől könnybe lábad a dallamos rockmuzsikák rajongóinak szeme. Nincs egy árva rossz dal sem a lemezen, a skála pedig a tempósabb húzós daloktól egészen az AOR témákig terjed. Mondanom sem kell, Ronni végig sziporkázik, egyszerűen lélegzetelállítóan játszik, és egyetlen pengetésből beazonosítható, a lemez hangzása pedig egyszerűen gyönyörű. Ehhez pedig Bjørn Nessjø producer és Rune Nordal hangmérnök kiváló munkája kellett. Ki kell még emelnem egyik személyes kedvencemet, Joe Lynn Turner énekest is, aki végig vokálozik a lemezen. No nem ám úgy, mint a nagy átlag. Sok esetben halljuk, hogy egy adott lemezen ez meg az vokálozik, aztán hiába a jó hi-fi cucc, meg a hozzáértő fül, a vendégek hangját képtelenek vagyunk kiszűrni a zenéből. Itt viszont más a helyzet, a már említett két technikai guru olyan jól eltalálta a soundot, hogy Harnell mellett simán kivehető Turner hangja, kis híján még az is hallható, amikor levegőt vesz a stúdióban. Ha már a személyzetet szóba hoztam, Morten “Diesel” Dahl dobos helyett 1987 óta Morten “Kenneth Odiin” Skogstad nyűtte a bőröket a bandában, így az Intuition lemezen is az ő játéka hallható, illetve ki kell emelni Kjetil Bjerkestrand billentyűs szerepét is, aki bár nem tartozott hivatalos TNT tagnak, színes játékával elévülhetetlen érdemeket szerzett az Intuition elkészítésében.
A banda a `90-es évekbe érve kiadót váltott, ám az Atlantic nem igazán törte össze magát, hogy megfelelően promotálja az új anyagot. Pedig a zenekar még az 1992-es, kissé földközelibb Realized Fantasies-zel is etalon teljesítményt tett le az asztalra, a grunge azonban őket is kivégezte. Így aztán néhány évre eltűntek a közönség szeme elől, 1997-es összeállásuk óta azonban – különböző felállásokban ugyan, de mostanáig aktívak maradtak. Innen persze már nehéz visszatérni a csúcsra, a ’90-es évek második felében kiadott Firefly és Transistor albumok zorallabb, kísérletezősebb, sötétebb világa pedig még a mellettük kitartó keveseket is elriasztotta. A 2004-es My Religion lemezen végre újra fellelhető volt a jó öreg TNT hangzás, persze ehhez az 1984-es Knights Of The New Thunder nemzetközi debütöt és a Tell No Talest készítő felállás volt szükséges, de sokáig sajnos nem bírták együtt: először a basszer Morty Black dobbantott, majd a következő évben kiadott, elődjénél lagymatagabb All The Way To The Sun után a sztratoszféra bajnoka, az énekes Tony Harnell is otthagyta LeTekrót. Ronni és a dobos Morten „Diesel” Dahl ezután az angol Shyból ismert Tony Mills énekessel futottak neki a TNT újjáélesztésének.
Pontszám: 9/10
