December 19-én hazánk adott otthont a Headbanger’s Ball Tour turnézáró koncertjének, így hétfőn Budapesten ért véget a 18 állomásos, nagysikerű koncertsorozat. A helyszín a Barba Negra Music Club volt, a fellépők pedig egy nem mindennapi kvartettet alkottak: ritkán látni ilyen változatos és színes metálzenei palettát felvonultató eseményt. Négy eltérő karakterű zenekart láthattunk a színpadon az este folyamán, akik mindannyian szűkebb stílusuk legnagyobbjai közé tartoznak, így az MTV zenecsatorna 1987-ben útjára indított és 1995-ben megszűnt legendás tévéműsorának élőzenei újjáélesztése véleményem szerint remekül sikerült. Az este az eseményt megszervező Concerto Music jeles születésnapi jubileuma is volt egyben, akik immár 20 éve szervezik az ehhez hasonló, jobbnál jobb nemzetközi fellépőket felvonultató színvonalas show-kat (ezúton is boldog születésnapot, kedves Concerto!). Lássuk tehát, hogy mit is kaptunk mi, egész évben jól viselkedő metálosok az ünnepelttől karácsonyra!

            A kapunyitás és egy órás benti hangolódás után elsőként az Egyesült Államokból érkező két fellépő egyike, az Unearth lépett színpadra. Az 1998-ban alakult bostoni metalcore banda kilenc bivalyerős számot játszott el kb. 40 perc alatt, elsöprő sebességgel: a zenekar frontembere, Trevor Phipps csak alig-alig állt meg egy pár szó erejéig a számok között, és egy turnézáró koncerthez képest elképesztő energia sugárzott az egész zenekarból. A dalok között többségben voltak a korábbi lemezekről vett számok, és a jellemző setlistjeik közül hétfő este a „brutális kezdés – kegyetlen tempó – változatos ritmus” feliratút varázsolták elő a kalapból. A lehengerlő indítást megadó Giles, a gyors és dallamosabb Zombie Autopilot, a súlyos és lassú Watch It Burn. valamint az ezek ritmusát és atmoszféráját kombináló és a koncertet lezáró My Will Be Done tökéletesen megalapozták az este hátralevő részének hangulatát. Apró zavaró tényező csupán a néha hektikus hangosítás volt: az ének helyenként elveszett a gitárok és dob hangzása mögött, de összességében élvezhető volt végig.

            Egy rövidebb szünet után a Kataklysm koncertje következett. A kanadai death metalos srácok (akik a saját zenei stílusukat „northern hyperblast”-nak nevezik) szinte már hazajárnak hozzánk, az elmúlt években nem igen telt el úgy naptári év, hogy legalább egyszer ne léptek volna fel hazánkban. Az énekhangosításnál itt is volt egy kisebb zavar néha, de a zenei hangzás tökéletes és telt volt, igazi élmény volt a szinte lemezminőségű koncertjüket hallgatni. Az énekes-frontember Maurizio pedig még mindig igazi showman: a számok között sokat beszélt a közönséggel és végig énekeltette az embereket, akik eddigre már igen szép számban ideértek; míg az első koncerten még hézagos volt a nézőtér, addig itt már tömött sorokról beszélhettünk, még ha nem is igazi teltházról. Számok terén főleg újabbakat hallhattunk, például a legújabb lemez dalai közül a nagy sikerű The Black Sheep és Thy Serpent’s Tongue is elhangzott (többek között), de a korábbi albumok egyik favoritja, a Crippled & Broken sem maradhatott ki a kb. 50 perces felhozatalból.

Egy újabb rövid szünet és kis díszlet-rendezés után az este harmadik fellépője a finn Ensiferum volt. A folk metal műfaj egyik nagyágyújának számító banda már szabályos teltház előtt játszott: a közvetlenül a színpad előtti részen szinte mozdulni sem lehetett. A tomboló-pörgő Unearthhöz és a zúzós-komoly Kataklysmhez képest ezen a koncerten igazi őrültek házát láthattunk a színpadon (a szó legpozitívabb értelmében). A morcos és energikus Petri Lindroos énekesen, a gitárnyalogató-vigyorgó Markus Toivonen gitároson, a teljesen őrült és közönség-énekeltető Sami Hinkka basszusgitároson és a csapathoz idén tavasszal csatlakozott, táncikáló-nevetős, ex-Turisas-tag Netta Skog harmonikáson is az egész kb. 50 perces játékidejük alatt végig érződött, hogy élvezik azt, amit csinálnak, és ez a végletekig fokozta a jó hangulatot a befejezés előtt. Ugyan csak nyolc számot játszottak, de azok között olyan klasszikusok is helyet kaptak, mint a From Afar, az Ahti, a Twilight Tavern és a több mint 7 perces, befejező Lai Lai Hei. A hangosítás itt alapvetően rendben volt, bár az ének egyszer-egyszer itt is kicsit halvány volt, nem lehetett okunk panaszra, a díszlet és zenekar által művelt show a kisebb betétekkel (táncikálás, harmonika-szóló) együtt pedig szerintem az este legélvezhetőbb koncertjévé emelte a finn harcosok fellépését.

Az este utolsó fellépője a szintén az Egyesült Államokból érkezett Iced Earth volt. A tampai heavy metal banda koncertje előtt érződött igazán, hogy hétfői nap és egy eltérő stílusokat felvonultató turné van: a közönség egy jelentős része az Ensiferum műsora után távozott, és csak az igazi keménymag maradt (még így is szép nagy számban) a befejezésre. Akik maradtak, azok viszont egy igazi, klasszikus, ütős heavy metal koncertet láthattak, tökéletes hangzással és kifogástalan hangulattal – az énekes Stu Block nagyon sokat beszélt a közönséghez, bensőséges légkör telítette be a helyet a fellépésük alatt. Igazi „old school” bulinak lehettek szem- és fültanúi: a Plagues of Babylon lemez névadó dalán és Dystopia album két szerzeményén kívül csak 90-es évekbeli számokat hallhattunk az MTV műsorával kvázi egy időben alakult floridai srácok kb. egy órája alatt, mint a Pure Evil, a Burning Times, a Vengeance is Mine vagy az igen szomorú apropóból született koncert- és turnézáró dal, a Watching Over Me (hogy csak párat említsek az elhangzott tizenkettőből).

Az este végén azzal a jóleső érzéssel indultam haza, hogy az idei év egyik legszínvonalasabb metál-műsorát láttam, és bízom benne, hogy a tévéműsor korábbi és a turné mostani hatalmas sikere miatt az MTV egy rendszeres, évente visszatérő, ehhez hasonló színvonalú koncertsorozatot fog csinálni a Headbanger’s Ballból, és így újabb legendás médiummal járul hozzá a rock és metal zene történetéhez.

Minden fejrázónak Boldog Ünnepeket és Boldog Új Évet kívánok, és remélhetőleg találkozunk jövőre is kb. ugyanekkor, hogy bálozhassunk egy jót az MTV és a születésnapos Concerto jóvoltából!

Cikk: Polgár Attila