Kezdem a lényeggel. Ez az album rajta lesz az év végi top ötös listámon, véleményem szerint ez az eddigi legjobb Body Count album. A Century Media által kiadott promo anyagban Ice-T megfogalmazta a lényeget: ez egy ideális időpont egy ilyen lemez kiadásához. A Body Count mindig is a kisebbségeket érintő problémák köré építette fel a szövegeit, a Bloodlust esetében a kisebbség kifejezést már nem csak bőrszín alapján definiálja a zenekar, mivel többségében a szegény-gazdag ellentét kerül terítékre. Emiatt egy minden korábbinál szélesebb réteg érezheti majd magáénak a szövegeket. A No Lives Matter dalszövegében ott van minden. Mindenki számára érthetően fogalmaz meg egy teljesen korrekt üzenetet az egyik legkomolyabb aktuális társadalmi problémáról.

A Body Count eleinte a teljesen egyszerű, ám annál vulgárisabb szövegeiről volt ismert, még az is érti a Born Dead szövegét, aki csak alap szinten beszéli az angolt. Ez a fajta megközelítés a célnak teljesen megfelelt: átment az üzenet még annak a célközönségnek is, akinek nem feltétlenül anyanyelvi szinten megy az angol. A mostani dalokat már közel sem ez az egyszerűség jellemzi, Ice-T már komolyabb sztorikat mesél végig, az üzenet viszont továbbra is teljesen érthetően mászik a hallgató arcába. Nem mellesleg sikerült ezt az üzenetet pártállástól függetlenül közvetíteni, ha tehetné, Ice-T a komplett rendszerrel leszámolna.

A Bloodlust mégsem a szövegek miatt talált el teljesen, a zenei alapok miatt üt hatalmasat ez az anyag. Ott van például a Slayer Raigning Blood / Postmortem feldolgozása. Zseniális, különösképpen azért, mert a felvezetésben Ice-T kifejti, mennyit jelentett számukra ez a zenekar. Az agresszív trash és hardcore alapok dominálják a saját szerzeményeket is, nem véletlen a vendégszereplők listája sem: Dave Mustaine (mindjárt a nyitó Civil War-ban), Max Cavalera (All Love Is Lost) és Randy Blythe (Walk With Me…). Ez a lemez visszarepített jó pár évet az időben, akár a Judgment Night filmzenealbum egyenes folytatása is lehetne, a kilencvenes évek hardcore / rap-metal lemezeit eleveníti fel! Nyugodtan oda lehet tenni az Urban Discipline mellé a polcra!

Összesen 11 szerzemény található a lemezen, többségük három és fél perc hosszú. A kevesebb több elve nagyon működik, nincs pöcsölés, nincs mellébeszélés, mint a 11 tételre hatalmas pogó lesz egy bármilyen rockfesztiválon.

Body Count – Bloodlust
(Március 31 – Sumerian)

01. Civil War (feat. Dave Mustaine)
02. The Ski Mask Way
03. This Is Why We Ride
04. All Love Is Lost (feat. Max Cavalera)
05. Raining Blood/Postmortem (Slayer egyveleg)
06. God, Please Believe Me
07. Walk With Me… (feat. Randy Blythe)
08. Here I Go Again
09. No Lives Matter
10. Bloodlust
11. Black Hoodie