Végre elérkezett ez a nap is, hogy újra friss adag Tobias Sammet művel kényeztessem füleimet. Akik arra számítottak, hogy Tobi visszanyúl a Metal Opera részekhez és azok stílusához, azoknak csalódást kell okoznom, ezek bizony a 2008-as Scarecrow folytatásai.Minden elfogultság nélkül állíthatom, hogy az alatt a 2 óra alatt, míg végighallgattam, erősen libabőrös voltam, szerintem eszméletlen jól sikerült alkotás.Az albumok nagyon változatosak, a dalok stílusai is elég vegyesek. Sokan ezt már most negatívumként írták föl, de tudni kell, hogy történetet mesélnek el, és a főszereplő srác érzéseinek és személyiségének változásait tükrözik a különböző stílusok, hangulatok.

The Wicked Symphony (2010)

1, The Wicked Symphony (9:29)

Egy szimfonikus, filmzenés felvezetéssel indul  a dal, libabőr indult is. Már itt olyan nevekkel találkozunk, mint Russel Allen (Symphoy X) vagy Jorn Lande (Masterplan), ők ketten Tobival adogatják egymásnak a stafétát. Nagy hangsúly került a szintis aláfestésekre. A refrén igazi Avantasia, dallamos, fülbemászó. Középen egy pszichedelikus-groove-os kiállás után egy keményebb riffeken alapuló szólót kapunk Saschától, majd visszatérve a dal stílusához, poweres a befejezés.

2, Wastelands (4:43)

Igazi tekerős speedpower dal, ikerszólókkal és nem mással, mint Michael Kiskével! Lehet, hogy pont ezért, de az intro egy az egyben a Helloween March of Time-ja. Akik a Metal Opera stílusát kedvelik, azoknak egész biztos, hogy tetszeni fog ez a nóta.

3, Scales of Justice (5:04)

Zúzósra fordul a stílus, karcos hangzás és Tim „Ripper” Owens. Keretes a dal, ahogyan indul, úgy is fejeződik be, de középtájra tempóváltás után egy lágyabb, lassult kiállás került. Először furcsa ez az odavissza váltogatás, de második hallgatásra már egységesnek hatott.

4, Dying for an Angel (4:32)

Ez az a dal, amit azt hiszem senkinek nem kell bemutatnom! Ebből készült a videoklip, ami az albumokat hivatott népszerűsíteni, valamint itt a rocközönön is sűrűn lejátszásra került.

Klaus Meine és Tobi közös száma hardrockos, dallamos, jó hangulatú és mindig feldobja az ember hangulatát. Nagy újdonságra nem kell számítani, eléggé emlékeztet az Edguy Superheroes című slágerére.

5, Blizzard on a Broken Mirror (6:06)

Szintis intro után középtempós dalt kapunk, egyszerű, de nagyszerű gitárátvezetésekkel és zseniális énekkel. Ez utóbbi nem csoda, hiszen André Matos ereszti ki a hangját. Tobi már korábban említette, hogy egy régi, nagyon jó barátjával fog szerepelni ebben a nótában, az igazi Avantasia fanok, már akkor sejtették, hogy a brazil mesterről van szó.

6, Runaway Train (8:44)

Tobi még tovább lassította tempót ezzel a dallal, egy zongorás indítást követően egy gyönyörű ballada bontakozik ki. Vokálok a refrénben hangsúlyosak, a szóló előtt is egy epikusabb kórussal tűzdelt részlet hallható. Sammet mester az ilyet hívja fehérneműmetálnak, mert a csajok imádják, és rögtön repkednek a bugyik, melltartók.

7, Crestfallen (4:04)

Szintén egy szintis felvezetéssel indul a dal, elsőre Nekem a Bon Jovi- Runaway-je jutott eszembe. Ismét kicsit felpörög a tempó, a refrén igazi heavy metal, húzós, kemény énektémával. Kicsit sötétebb hangulatú a dal, nem jellemző Tobias stílusára, de nagyon üt.

8, Forever is a Long Time (5:05)

Ismét Jorné a terep, ezúttal egy rockos nótában. A refrén dallamos, könnyed, maga a dal is egész lendületes. Viszont a Crestfallentől nagyon eltér a stílus, ahogy az ezt követő Black Wingstől is, de ha a történet ezt kívánja, egy szavam sem lehet.

9, Black Wings (4:38)

Sötétebb hangulatú kezdés, ez alapján biztos nem Avantasiára tippeltem volna. Ez a kezdeti hangulat csak az átvezetésekben jellemző, valamint középen egy ének kiállásra . A verze, és főleg a refrén sokkal lágyabb, érzelmesnek is mondható. Maga a dal egyébként egy lassabb középtempós tétel.

10, States of Matter (3:58)

Végre egy újabb gyors nóta, igazi speedes refrénnel és énektémákkal. Dallamos, fülbemászó, könnyen jegyezhető, headbangelésre késztet.

11, The Edge (4:13)

Az album zárónótája, egy igazi összebújós, lassúzós dal. A refrén kórusokkal tűzdelt, Tobias hangjában rengeteg az érzelem. A gitárhangzás is tiszta a verzékben, egyszerűen gyönyörű az egész.

Énekesek:

Jørn Lande (1, 6, 7, 8. dalokban)
Michael Kiske (2, 6. dalokban)
Russell Allen (1, 10. dalokban)
Bob Catley (6. dalban)
Klaus Meine (4. dalban)
Tim “Ripper” Owens (3. dalban)
André Matos (5. dalban)
Ralf Zdiarstek (9. dalban)

 

Angel of Babylon (2010)

1, Stargazers (9:31)

angelofbabylonHiába új lemez, új kezdés, itt már nincs meg az a kicsit monumentálisabb felvezetés, mint a Wicked Symphonynál, igazából felesleges is lenne. Viszont megegyezik a másik kezdőnótával olyan téren, hogy ugyanazok az énekesek váltogatják egymást, ezúttal azonban Kiskével kiegészülve. Igazi speed szám. Ismét egy hasonlóság tűnt föl, az első verze tiszta Avalon a Nocturnal Ritestól. Nagyot üt a középrész, basszuskiállással felvezetett szóló, majd egy „énekpárbaj” Russel Allen, Jorn és Tobi között.

2, Angel of Babylon (5:28)

A címadó dal Metal Opera rajongóknak kötelező! Jó kis speednóta, Tobit kiegészítve Jorn karakteres hangjával, fülbemászó, lendületes, sokvokálos refrénnel.

3, Your Love is Evil (3:52)

Egy rockosabb, középtempós tétel. Tobias a magasabb tartományokban énekel, ezúttal egyedül. Az Angel of Babylon lendülete után egy kicsit laposnak tűnik, de egyébként jó kis dal.

4, Death is Just a Feeling (5:23)

Személyes kedvencem lett az a dal, igyekszem nem elfogult lenni! Jon Oliva hátborzongató, elvetemült, gonosz énekétől mindíg a hideg ráz, egyszerűen zseniális. Teátrális kezdés, az ember úgy érzi, hogy ott ül a nézőtéren, a színpadon sötétség, csak egyetlen fénysugár követi -az ének alapján ördögi- szereplőt. A refrén érzelmekkel teli, annak ellenére, hogy egy kicsit sötétebb hangulatú, de ezt oldja az alatta hallható női vokál. Ha ezt a nótát egy szóval kéne jellemeznem, annyit mondanék, hogy mestermű!

5, Rat Race (4:10)

Ismét egy gyorsabb dal, lehet headbangelni! Leginkább egyszerűnek mondanám, semmi újdonság, talán csak a visszhangozott átvezetések, amik kicsit furán hatnak ebben a környezetben.

6, Down in the Dark (4:23)

Újra belassul az előző nótához képest. Egy középtempós dal Jornnal, egyszerű riffekkel, kórusos és jó dallamvilágú refrénnel.

7, Blowing Out the Flame (4:52)

Tobinak mindígis remekül álltak a balladák, ez most sincs másképp. Hallhattunk már Tőle szinte ugyanilyen témákat, hangszerelést, ettől függetlenül gyönyörű dal.

8, Symphony of Life (4:30)

Tisztelt Olvasó, a mikrofon mögött Cloudy Yang! Akinek névről nem ismerős a hölgy, ő volt az aki végigvokálozta a 2 évvel ezelőtti Avantasia turnét Amanda Sommerville társaságában. Tiszta, metálos hangja van, csak néha visz bele egy nagyon kicsi klasszikus stílust, ez azonban remekül odaillik. A zenéből hiányoznak a magas hangok, de erre van ott a Művésznő, hogy ezt ellenpontozza. Jó kis dal, de eléggé kilóg az albumról, még akkoris, ha a sztori ezt kívánja. Egyébként ez az egyetlen nóta, amiben Tobi nem énekel.

9, Alone I remember (4:48)

Rockos riffekkel kezdődik, de a dal a végére az egész kicsit átmegy poprockba. A dallamok a refrénben nem olyan feszítettek, mint a szám többi részében, ez oldja az egészet. És persze Jorn sem hiányozhat, ha neki ez a stílus amúgyis olyan jól áll.

10, Promised Land (4:46)

Igen, ez az a Promised Land, ami korábban megjelent a Lost in Space pt.2 EP-n. Akkor még Jorn, Kiske és Tobi énekelték, de a trió mostanra leszűkült, az ex-Helloween torok, most nem hallható benne. Jó kis bólogatós, dallamos, fülbemászó dal, igazi bulinóta!

11, Journey to Arcadia (7:17)

Elérkeztünk a 2 órás Avantasia sztori végére. Igazi befejező dal kórusokkal, nagyzenekari elemekkel. Nekem ismét az az érzésem támadt, mintha egy színházban ülnék és nézném a művészeket akik egyenként a színpadra érkeznek, hogy a végén együtt énekeljenek egy búcsúdalt. Lassan indul, de középtempóssá válik. A refrént imádom, fülbemászó, és alatta a rengeteg vokál megad neki egy sajátos hangulatot. Méltó befejezése egy remek történetnek, ami még a Scarecrow albummal kezdődött!

Énekesek

Jørn Lande (1, 2, 5, 6, 9, 10 és 11. dalokban)
Michael Kiske (1. és 10. dalban)
Russell Allen (1. dalban)
Bob Catley (11. dalban)
Cloudy Yang (8. dalban)
Jon Oliva (4. dalban)

Véleményem szerint Tobias Sammet igazi remekművet hozott össze ismét, még akkoris, hogyha sok újdonságot nem tudott felmutatni. Az albumokat lehet imádni, szeretni, lehet a sarokba is vágni, de a sokszínű, változatos stílusú dalok miatt az utóbbi megoldást nem egyszeri hallgatás után tenném meg. És lássuk be, az emberek változnak, ugyanúgy, ahogy a történetben szereplő srác is, éppen ezért ne ragaszkodjunk ahhoz a stílushoz amit Tobi több, mint 10 éve a Metal Operán alkotott. Ez is éppen annyira Avantasia, csak másképp!