2016-ban duplán ünnepelhettük a szebbik nemet és a Zoltánokat, ugyanis március 8-a után 14-én is őket köszönthettük a Barba Negra Music Club-ban Ganxta (Döglégy) Zoli és a Kartel főszereplésével.

 

 

Az est folyamán a szervezők mindenkinek megadták az egy perc hírnév lehetőséget, ugyanis ha feltöltött valaki egy képet az instagramra, „be tegelte” , hogy „zoltannap2016” annak a képe megtekinthető volt a kivetítőn. Ezek a posztok nem feltétlen az este készültek, és nem is mind Ganxstával. Volt köztük névnapi, születésnapi közöntés, büszke pózolás egy DVD-vel, vagy egy Dögléggyel kapcsolatos montázs.

Az első fellépő zenekar a nőnap jegyében egy feminin pop-rock banda, a  HolyChicks volt. https://www.facebook.com/HolyChicksBand/videos

holy 20160318A lányok friss banda létükre kitettek magukért, így a töketlen jelzőt kizárólag biológiai értelemben lehet rájuk használni. Bár azt meg kell hagyni, hogy az ütős szekció kivételével rájuk fért volna még egy pár kisebb színpadon szerzett tapasztalat. De miért is nem vonatkozik ez a dobosra? Vivien olyan dinamikával és élvezettel játszott, nem csak a hangszerén, de a mimikáival és színpadi jelenlétével is, ami profi zenészeket kenterbe ver, de ami a legfontosabb, míg a többieken érezhető volt hogy izgulnak, addig  róla inkább csak a feldobottság sugárzott. E mellett egyszerre áradt belőle a nőiesség, a szexualitás és a rock’n’roll. Le a kalappal előtte!

Mindent összevetve, nagyon tehetséges banda, kifejezetten jó szerzeményekkel.

Üzenem a lányoknak: Hagyjátok  a feldolgozásokat! Ezerszer jobban állnak a saját dalok.

Másodikként az egyre nagyobb sikereknek örvendő Phoenix RT léphetett a világot jelentő deszkákra. https://www.facebook.com/phoenixrt/info?tab=page_info

phoenix 20160318A csallóközcsütörtöki trió a decemberben kiadott negyedik albumuk lemezbemutató turnéjának keretein belül lehettek Zoliék vendégei, így főként friss szerzeményeket hallhattunk, de jópár régebbi művel is megmozgatták a membránokat. A Piros karikás részletek című anyaguk igazán ütősre sikerült és ezt a hangulatot a koncerten többszörösen adták vissza. Véleménye szerint a banda teljes mértékben megérdemli az egyre nagyobb sikereket. Igazán kitettek magukért a fiúk. A zenekar az új turnéra új színpadi díszlettel is készült, amit most a budapesti közönség is megcsodálhatott.  Azt már mindenki maga dönti el, hogy tetszik e neki, vagy sem, nekem minden esetre nagyon bejött.

Már el is érkeztünk az est fénypontjához, a hölgyek nőnapi köszöntéséhez! Miszerint azért fontos ezen a napon a férfiaknak a nők előtt letérdelni és bókolni, mert a többi napon a nők térdepelnek és hevesen bólogatnak a férfiak előtt.

Eme eszmefuttatást csak fokozta Ganxstáék intrója, melynem lényege röviden, tömören: https://www.youtube.com/watch?v=cpIIvWOBFvA

gaxsta1 20160318A bulit elég nehéz szavakba önteni. A bandának minden korszakából kaphattunk ízelítőt, zeneileg pedig egy stílus kavalkádba csöppentünk. Hallhattunk funky-t, hip-hoppot, és még sok helyen kemény metálos megmozdulást is tapasztalhattunk. Külön élvezetvolt látni, hogy rockerek, rapperek és besorolhatatlan személyek is egy emberként ütemre mozdulnak. A hangulatot fokozandó rengeteg vendéget a színpadra invitáltak, pl.: Szasza (Zorall), MC Columbo (Irie maffia), vagy  Ganxta Steve.

Külön tiszteletet érdemel Döglégy aki idén ünnepelte ötvenedik születésnapját, ugyanis erős példája a „mindenki annyi idős amennyinek érzi magát” mondásnak. A koncertet elejétől végéig pihenés nélkül végig tombolta. (A közönséggel együtt)

Fotók: Balázs Orsy
További képek: ITT!