2000-ben, amikor az egykori Pokolgép és Omen frontember Kalapács József felbukkant az ős-Pokolgép dalok mai verzióit tartalmazó albummal (Első merénylet), még nem lehetett sejteni, hogy a színházi munkákban elmerült énekes köré egy igazi zenekar is szerveződik. Pedig aztán ez is bekövetkezett, Kalács mellé megérkezett az egykori Omen gitáros Sárközi Lajos, és jöttek az ős-időkben a Sámánban Lajossal zenélő Beloberk testvérek is, továbbá a Dance-ből is ismert Weisz „Kicsi” Laci gitáros. Nem pusztán egy új metal zenekar jött létre, hanem egy igazi baráti társaság, egy valódi közösség. A zenekar életképességét tavaly az Ösztön album már kiválóan bizonyította, és bár én sajna lemaradtam a decemberi Wigwamos koncertről, szerencsére nem kellett sokat várnom, hogy élőben is megnézhessem őket.

Ráadásul az előzenekar kiléte sem változott, a Wigwamos bulihoz hasonlóan ezúttal is a 2001 októberében alakult budapesti Wisdom melegítette be Józsi közönségét.  A banda alapötlete Molnár Máté basszusgitáros és Kovács Gábor gitáros fejéből pattant ki, akik Nachladal „Nahi” István énekes részvételével egy Moszkva téri szórakozóhelyen elhatározták, hogy létrehoznak egy fasza kis power/heavy bandát. Eleinte Molnár Máté másik zenekarának gitárosa, Lukács Olivér segítette ki a Wisdomot, viszont ekkorra már Kovács Gábor zenekara (Legendary) egyre kevésbé mutatott életjeleket, ezért hamarosan a Legendary másik gitárosát, Galambos Zsoltot is csatasorba lehetett állítani, így 1-2 év keresgélés eredményeképp összeállt a zenekar első felállása: Nachladal István (Nahi) énekes, aki akkoriban a Morpheus zenekar tagja volt, Hornyák Balázs dobos a Dinasty-ből, és Galambos Zsolt gitáros (Legendary). A koncerten a Wisdom felvillantotta azt a képességet, mely miatt a nyolcvanas években 10 ezer feletti lemezeladásokat volt képes produkálni több HM együttes is: remek énekes, “mindentudó” hangszeres szekció, látványos színpadi munka, és persze remek dalok egysége sokkolta az összesereglett embereket, kik boldogan adták át magukat a tömeghipnózis erejének. Saját és feldolgozás dalaikat kellően intenzíven adták elő, a félig meddig a sörözőkben tanyázó publikumnak, akik már a kocsmában Pokolgép dalokkal szórakoztatták volna magukat, ha a rendező nem csitítgatja őket.

Némi átszerelés után, és vagy 30 perc elteltével a Kalapács zenekar elfoglalta helyét az életet jelentő deszkákon, Józsi szólt, hogy „fel a kezeket!” és már csaptak is a húrok közé Sárköziék. A Kalapács zenekar egyesíti magában mindazt a dalrengeteget, amit Józsi és zenekarai alkottak eddigi hosszú pályafutása alatt. Pokolgép – Omen – Kalapács dalok sorjáztak, a közönség nagy lelkesedése mellett. A főprodukció profizmusához kétség sem férhet. Józsi, mint frontember, a képzett és kulturált üvöltő az első másodperctől hangjával és image-ével magával ragadta a közönségét. Csalódni nem lehetett a hangjában, és a zenekar is kellőképpen bírta az általa felrakott mércét. Józsi dalok közötti átvezető szövegei a technikus mellett a közönség érzelmeire is hatottak. Például az egyikben kért egy kis gitárt a kontroll ládákba, mert azt sem tudta, hogy milyen hangnemben kellene énekelnie, és kérte a közönséget, hogy lelkesedésével enyhítsék a fájdalmát, ami a tűzzel való, aznapi szoros kapcsolata miatt van (leégett a hátsó kertben a helyisége, feltételezem a péceli sufnija), de a közönsége kárpótolta. Tök szimpatikusan és célirányosan háborúellenes dalokat választottak. Jó volt ez a koncert na!