Vaja Péter “Sóder” a Kowalsky meg a Vega dobosa évek óta vezeti az egyre sikeresebb fővárosi Rock Sulit, ismert magyar zenészekkel karöltve. Erről faggatta a Rockstar Media az elismert zenészt:

Sóder tanár úr!  Mi az a Rocksuli? Mióta létezik?

Gyakorlatilag egy zenesuli. Teljes mértékben megegyezik a mára már 25 éves debreceni Rocksuli tematikájával. A foglalkozások kis csoportokban (2-3 fő) történnek 60 perces órában, illetve egyéni óra esetén 45 percben, heti egy alkalommal. Emellett nagyon fontosnak tartjuk, hogy az órán megszerzett ismereteket zenekari gyakorlat formájában ki is próbálhassa mindenki, aki elsajátította a szükséges alapokat.

Mikor és hogyan kerültél kapcsolatba a sulival? Milyen pozíciót töltesz be?

’91 ben iratkoztam be a debreceni suliba, ott kezdtem el dobot tanulni aztán később tanítottam is kb. 8 évet. 2012 ben pedig megalapítottam a budapesti Rocksulit, amelyet a mai napig én vezetek.

 Miben más, mint a többi zenesuli?

Az iskolán belül szervezünk olyan alkalmi zenekarokat, amelyek megtanulnak előadni valamilyen dalt, amit a hangszeres órán ők vagy a tanár választottak. Ezeket a produkciókat a félévi, illetve az év végi koncerteken bemutatják, ahol olyan neves meghívott zenészekkel játszhatnak együtt a diákok, akik a magyar rockzene élvonalába tartoznak. A debreceni és budapesti Rocksulis koncerteken eddigi vendégeink voltak: Tátrai Tibor, Lukács László, Fejes Tamás, Kowalsky, Bugs, Szekeres András és Barbaro Attila, Tolcsvay László, Hobo, Jamie Winchester és Hrutka Róbert, Temesi Berci, D. Nagy Lajos, Cipő, Roy és Ádám, Takáts Tamás, Trócsányi Gergő, Horváth István Pityesz, Janó Mihály, Nagy Levente, Kalapács József, Fehérvári Attila, Wyrfarkas, Terecskei Rita, Nagy Gábor, Sidlovics Gábor, Laár András, Molnár Máté, Szabó Erik, Beck Zoli, Csató Péter, Falat, Mátyás Attila, Bense Sanyi, Ölveti László, Road, Blind Myself, Solti János, Ördög Tibor „Csipa”, Késmárki Zsolt. Ez a hagyomány minden évben folytatódik.

Lényeges szempont, hogy a jelentkezésnek nincs feltétele, vagyis nincs korhatár, bárki beiratkozhat, kezdő, haladó fiatalok is tanulhatnak zenélni. Ezen kívül lehetőség van arra, hogy a tanítási év közben is bárki bekapcsolódjon az oktatásba, mely szeptember közepétől június közepéig tart. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy akik hozzánk jelentkeznek, szeressék meg a zenélést akár profi, akár hobbi szinten akarják majd csinálni.

Mint mondtad nem csak egy van belőletek. Debrecen mellett esetleg van még további város, ahol dolgoztok?

2012 óta létezik a budapesti iskolánk, 1989 óta van a zenetanulási palettán a debreceni suli, és 2014 óta már Cegléden is működünk.

Kik tanítanak Nálatok?

Az iskolában tanító tanárok mind képzett rock zenészek, akik meghatározó szerepet töltenek be Magyarország zenei életében.

A tanári gárda:
Dob: Kovács Norbert (Mrs Columbo), Joubert  Flóra, Markó Ádám (Special Providence, Kartel, Hrutka Robi), Rékasi Attila (Subscribe)
Gitár: Kállai Jani (K3), Nagy Gábor (Zanzibar), Csányi Szabi (Black-Out),, Pulius Tibor (Supernem)
Billentyű: Pulius Tamás (Mocsok 1 Kölykök)
Basszusgitár: Fehérvári Attila (Black-Out, Special Providence)
Ének: Pulius Tamás (Mocsok 1 Kölykök), Terecskei Rita (Zanzibar), Vesza Móni

A diákok időbeosztása napi szinten hogy zajlik és milyen óraszámban lehet tanulni?

Tehát dob, gitár, basszusgitár, ének és billentyű szakokra lehet nálunk jelentkezni. A félév során minden héten egy órája van minden diáknak. A félévben 17 óra van (17 hét + összesen 3 hét szünet). A diákok saját tempójukban haladnak a tanáraikkal, az órákon elméleti és gyakorlati oktatás is folyik. A félév végéhez közeledve megkezdődik a felkészülés a félévzáró koncertre. A diákok különböző számokat adnak elő, különböző felállásokban. A tanárok felkészítik külön-külön a diákokat, majd az utolsó pár héten zenekari gyakorlattá válnak az órák

Szereted? Mit jelent Neked a Rocksuli?

Nem szeretem! Imádom! 🙂 Mivel lassan 26 éve az életem része a Rocksuli, el se tudnám képzelni nélküle a napjaimat. Nagyon nagy öröm számomra, hogy amilyen közösségben voltunk Debrecenben pár év alatt össze tudtuk hozni Budapesten is. Ez egy nagyon jó hely!:)

Család, tanítás, koncertezés! Hogy bírod?

Mivel nagyon szeretem a “munkámat” ezért nem megterhelő… na jó, néha az. De minden probléma azért van, hogy megoldjuk! A családom, párom így ismert meg, hogy mindig is csináltam valamit a zenélés mellett. Úgyhogy Őket kéne megkérdezni, hogy bírják? :

Jövőbéli tervek a sulival kapcsolatban?

Nagyon sok tervünk van, folyamatosan fejlesztjük a sulit, minél több programot szeretnénk csinálni a diákoknak  illetve azon dolgozunk, hogy minél több ember ismerje meg és járjon is a Rocksuliba!

Aki szeretne hozzánk ellátogatni vagy jelentkezni, nálunk tanulni, biztosan megtalál minket! És most van egy játékunk, amelyben csak egy facebook-os megosztást kell eszközölni és máris lehetősége lesz valakinek megnyernie az ingyenes félévi oktatást!

https://www.facebook.com/rocksulibudapest