Július 9-én a Leander Kills is fellépett a Rockmaratonon, ezúttal ők adtak egy rövid interjút a Rockvilág.hu-nak.

(RV): A Leander Rising rajongók hogy viszonyultak a Leander Killshez, mennyire fogadták be?

(Köteles Leander): Nos, az az érdekes, hogy nekem voltak ezzel kapcsolatban félelmeim, de valamiért kifejezetten intelligensen és nagyon jól fogadják a dolgot. Semmi hasonlítgatás, egy darab olyat nem hallottam, hogy vagy a Rising vagy a Kills a jobb, vagy ilyesmi. Tehát imádják a dalokat, és már az első koncerten – amikor egy hetes volt a lemez -, elmentünk, azt hiszem, Esztergomba fellépni, és ott már baromira énekelték.

(RV): Honnan ismerted meg a zenészeket, akiket magad köré gyűjtöttél?

(KL): A Leander Rising és a Blind Myself az legalább négy-öt turnét lenyomott együtt, tehát a Valentinnel igazából jó barátságban voltam, mire már tudtam, hogy a Risingnak vége. A Mikivel pedig volt, vagyis van egy közös zenekarunk, az Amigod, ahol a fétisünket éljük ki, ami a… Hát, pop és synthwave zenét játszunk, és mindig beszéltünk arról, hogy de jó lenne egyszer metálkodni, és így jött ez a sztori. Mátéval meg régen leveleztünk, aztán valahogy feledésbe merült a téma, és az egyik utolsók közötti Rising-koncerten találkoztunk, és meséltem neki, hogy ennek vége lassan, és mondta, hogy ha kell gitáros, akkor jön.

(Bodor Máté): Azt mondtad: “Tudod-e ajánlani magadat, vagy valaki mást?”

(KL): Ja, tényleg? Így mondtam?

(BM): Aha, ezt mondtad.

(RV): És mennyire sikerült már összeszoknotok?

(BM): Szerintem nagyon.

(KL): Szerelem volt második látásra.

(BM): De már az első koncerten is megvolt! Nem úgy éreztem, hogy olyan cink felállás lennénk.

(KL): Mi mindannyian ilyen enervált cukipókok vagyunk, úgyhogy elég gyorsan egymásra tudtunk találni.

(RV): A Risinggal is volt már több feldolgozás, a Kills-től most legutóbb a Padlásból a Fényév távolság jelent meg, ilyenkor mi alapján választotok, hogyhogy pont ezt dolgoztátok fel?

(KL): Nekem volt egy zenekarom tizenhárom évvel ezelőtt, a Babilon, és ott erre a dalra már felfigyeltem. Nagyanyám ajánlotta, akinek egyébként borzalmasan rossz ízlése van (de imádom), hogy van egy musical darab, a Padlás, abból a Fényév távolság, és tényleg megéreztem benne azt, hogy basszus, ehhez jó lenne hozzányúlni. Ez tényleg tizenkét éve volt, feldolgoztuk, az a változat borzamasan szar lett, és azt hiszem, a nagyapámat erre temették. Nagyon rosszul éreztem magam, hogy olyan szar, úgyhogy újracsináltam.

(RV): Készül új album?

(KL): Miki, készül új album?

(Czifra Miklós): Igen.

(KL): Nem most, de készül.

(CM): Jövőre.

(KL): Szerintem mindannyian televagyunk iszonyatos ötletfoszlányokkal. Majd összeülünk, megiszunk ezt-azt, és másnap nagyon fogunk neki örülni, hogy basszus, de jó ötleteket gyűjtünk össze.

(CM): Megyek hozzád hajnali nyolckor, négykézláb hazamegyek vagy rákjárásban, ötszáz méterre lakunk egymástól körülbelül, tök jó ez így.

(KL): És így fognak születni a dalok.

(Jankai Valentin): Nagy hazugság az egész!

(KL): Így van! Vesszük külföldről. Ötven dollár per dal.

(KL): A Tankcsapda zenekar felkért minket, lesz egy dupla lemezük, ahol ők dolgoznak fel másoktól dalokat, és az ő dalaikat feldolgozzák az általuk szeretett zenekarok. Minket is felkértek, és a Lopott könyvek című dalt azt megcsináltuk, ez valamikor nyár végén, ősz elején fog debütálni. Szerintem fasza, jó lesz az.

(RV): A Watch my dying is ezt a dalt dolgozta fel…

(KL): Igen, mire kész lett, addigra tudtam meg én is, az a változat is kurvajó, de a mienk még jobb!

(CM): A keményebb részek még keményebbek lesznek,…

(KL): …a dallamosak még dallamosabbak!

(RV): Meddig tervezitek játszani a Rising-dalokat?

(JV): Amíg nem szólnak, hogy fejezzük már be.

(KL): Azok a dalok, amiket az elején egyedül írtam, azok biztos, hogy szerintem végig lesznek, de azok a Rising-dalok, amik valamilyen szinten a zenekart képviselték, azokra most azért van szükség, mert megjelent a lemez, ami harminchét perc hosszú, és nekünk ötvenöt percet kell játszani. Persze beemeltük a programba, és a következő lemeznél azt hiszem, hogy mindannyiunknak jól fog esni az újat játszani, úgyhogy… ez fog történni.

(RV): Milyen egyéb terveitek vannak még?

(KL): Világuralom. Hát, most az a lényeg, hogy megpróbálunk egy kört futni külföldön, most jön ki a Madár című dalunknak az új klipje, ami szerintem rohadtul jó lesz. Ennek készül egy komolyzenei változata is, és elkészül egy négydalos angol EP erről a lemezről, amivel a külföldi kiadókat fogjuk megtámadni a saját kiadónkkal, és megpróbáljuk, hogy még mit tudunk külföld felé.

(RV): Szóval az EP-n az eddigi dalok lesznek angol szöveggel?

(KL): Erről a lemezről négy dalt át fogok dolgozni, hát, végül is innentől már csak rajtam a sor, mert csak szövegénekről van szó.

Köszönjük!

Fotó: Kieron
További képek a Leander Buliról: IDE KATTINTVA!