“Szeged nagyon erős helyszín még ma is metál zenei...

Első, öt dalt tartalmazó kislemezén dolgozik a tavaly nyáron Szegeden alakult modern metal vonalas Balkan Shadows. Ennek előfutára a Fotóalbum című dal, melyhez klipet is készített a kvintett. A banda élő bemutatkozására sem kell már sokat várni, az első koncertjük hazai pályán, május 6-án lesz. A Magamra tűvel vésem című bemutatkozó kiadványuk szeptemberre várható, így bőven volt miről faggatnom a srácokat. Íme a végeredmény: Fotóalbum címmel nemrég mutattuk be első...

“Az új dalok összetettebbek, változatosabbak, hangulatukban sötétebbek, de a...

Másfél év után, tavaly decemberben újra hallatott magáról a karcagi DECADENCE. A csapat visszatérő koncertjén debütált a Nyitott elmék című friss szerzemény, amelyhez videóklip is készült. A dal gyakorlatilag előfutára a TÉVESZMÉLET címmel idén érkező, kizárólag magyar nyelven íródott új DECADENCE nagylemeznek. Többek közt erről is beszélgettem Harsányi Gábor gitárossal. Hosszú csendet törtetek meg azzal, hogy 2016. december 23-án saját terepen, a karcagi HEMO-ban újra színpadra álltatok. Gyakorlatilag másfél évet...

„Még a lemez megjelenése előtt rossz dolgok történtek körülöttem....

Seven Years Of Agony címmel január 26-án jelent meg az Effrontery zenekar második lemeze, amely nyolc dalt tartalmaz. Az album mindenki számára ingyenesen elérhető digitális formátumban, melyet a banda oldalain lehet letölteni. Az új lemez kapcsán beszélgettem Lipák Péterrel és Lédeczi Zsolttal. Seven Years Of Agony címmel január 26-án jelent meg a második nagylemezetek, amely nyolc dalt tartalmaz. Még mielőtt rátérnénk, az albumra kanyarodjunk kicsit vissza a 2012 decemberében napvilágot...

„Mindenből van már kézműves termék, hát pont egy zenekar,...

Nemrégiben mi is bemutattuk legújabb klipeteket, mely a tavalyi EP-tek címadó dalához készült. Érdekelne majd a videó forgatásával kapcsolatos mindenféle háttérinfó, de először is megkérnétek Titeket, hogy pár mondatban mutassátok be a Sensus zenekart. „Szaknyelven” úgy is fogalmazhatnék, hogy kezdjük egy kis biográfiával! ☺ Deme: A zenekar eddigi élete ilyen téren izgalmasnak mondható, dióhéjban: 2006-ban alakultunk Debrecenben, mára két alapító tag maradt aktív; a kezdetekben hard rock vonalon mozgó -...
october 20150416

Aki válaszol: Molnár Róbert az October zenekar frontembere

Már az Árnyak óta szeretnék összehozni valami ilyet. Nos, egyik fiatalkori álmodozásom vált a mai nappal valóra. Beszélgető partnerem nem más, mint Molnár Róbert, az egykori Árnyak és a jelenlegi October zenekar énekese, szövegírója. Üdvözöllek! Vé: Szeretnél olyan interjút, amiben már nem kapargatják az Árnyakos dolgokat vagy igazából egyszer, s mindenkorra összeforrt veled az Árnyak és az October? Robi: Nézd, a minap Czutor Zoli azt mondta nekem,...

Lacuna Coil – „A Delirium dalait nagyon pozitívan fogadta...

A Lacuna Coil legutóbbi, Delirium címmel kiadott albumának budapesti lemezbemutató koncertjét május 7.-én vasárnap lehet majd elcsípni az A38 Hajón, az olasz zenekar a Moldovából érkező Infected Rain társaságában lép majd fel. Cristina Scabbia énekesnő egy kötetlen beszélgetés keretében válaszolt Humel kérdéseire. A Delirium eddigi pályafutásotok egyik legsúlyosabb lemeze lett, a hangzás és a stílus nagyon hasonlít a korai kiadványaitokhoz. Volt valami konkrét esemény, ami ezt a hangulatot hozta ki...

“Izgalmas látni, hallani, ahogy szép lassan felépül és összeáll...

Másképp lesz minden címmel a napokban jelent meg a 2014-ben alakult rétsági Rozsda zenekar bemutatkozó EP-je. A trió koncertezés terén is igen aktív, tavaly az Alcohol társaságában járták az országot, hamarosan pedig a Skala-Zoo Víz Tavaszi turnéján vesznek részt, ahol szintén az Alcohol és az Akela társaságában lépnek majd fel. Mindez arra sarkalt, hogy elcsevegjek kicsit Kovács Balázzsal, a zenekar gitáros/énekesével. Másképp lesz minden címmel a napokban jelent meg a...
sabatonpecsa1 20150126

Interjú Joakim Brodén-nel, a Sabaton énekesével!

A koncert napján 16.30-ra kaptunk időpontot egy Sabaton-interjú elkészítésére. A zenekar turnémanagerével találkoztam a hátsó bejáratnál, aki a kezembe nyomott egy sajtós passt, kedvesen átkalauzolt a PeCsa még méhkasként nyüzsgő hátsó részén, majd mondta, hogy kb. 5 perc és érkezik Pär Sundström, a basszusgitáros. Nem akartam elhinni, hogy már a második interjúm a Sabatonnal és megint nem "kapom meg" Joakimot... De sebaj, gondoltam, akkor Pärrel beszélgetünk egy jót! Ehhez...
gerri-sixx 20141010

Testemen a jel – Gerri Sixx nem tetovál

Már több tetoválós rendezvény kapcsán eszembe jutott, hogy beszélni kéne Gerri Sixx-el. Aztán megtudtam, miért van az, hogy hiába keresem a tetoválók közt. De kezdjük a legelején: Honnan jött a művészneved? Nikki Sixx miatt. Ő a kedvenc zenészem és a példaképem. Meg anyukám is a példaképem. Kinek a koncertjén voltál legutóbb? Hú, nem is tudom. Mostanában voltam az Antifitness Club-os Tamás szerzői estjén,Ganxsta Zolee fellépésén a Track-ben,...
13022254 853682241425038 438269788 n

Hamarosan dübörög az Omega Elefánt Band!

Molnár György, az Omega együttes szólógitárosa decemberben nemcsak új lemezt dobott a piacra, de vadonatúj bandát is alapított. Áprilisban első klipjüket is bemutatják, nyáron pedig turnéra indulnak. Kiss Henrietta tett fel néhány kérdést a zenésznek. Hogy jutott eszedbe ennyi idősen, ilyen múlttal a hátad mögött, hogy új zenekart alapíts?Megérett rá az idő, hogy a saját gondolataimat fejezzem ki. Az Omegán belül nem tudtad?Az Omegán belül a közös munka...

Friss hírek

A Trivium lemezbemutató koncertje az Akvárium Klubba költözik

2018 tavaszán a Trivium visszatér Európába! A floridai metál banda koncertje a nagy érdeklődésre való tekintettel az Akvárium Klub NagyHalljába költözik a Dürer Kertből,...

Szükségállapot – Klippremier – Egy kép még a fejemben

Szimplán Szükségállapot címmel tavaly tavasszal jelent meg az egri Szükségállapot legújabb nagylemeze. A Standing Wawes stúdiójában készített dalcsokor arcletépő sounddal szólal meg már a...

Nest Of Plagues – End Of The Comedy címmel megjelent a budapesti gyilok-brigád első...

End Of The Comedy címmel jelent meg a budapesti modern groove/death metalos Nest Of Plagues első nagylemeze, amin még jobban igyekeztek kitágítani saját zenei határaikat. A lemezt...

Talpra, Magyar! – Látványos rockmusical a Papp László Budapest Sportarénában

Talpra, Magyar! címmel debütál az új rockmusical 2018. március 15-én Budapesten a Papp László Sportarénában.  Az előadás igazi sztárszereposztásban lesz látható az Arénában. Az 1848-as...

Ugly Kid Joe koncert a Barba Negra Trackben!

Pályafutása során először látogat Magyarországra az Ugly Kid Joe. A kaliforniai rockbanda turnéja debütáló albumuk, az America's Least Wanted kiadásának 25. évfordulóját ünnepli meg:...