„A jó munkához idő kell”, tartja a mondás, ellenben elég hosszú idő telt el a második album megjelenése óta, hogy a rajongók türelmét próbára tegye. A várakozás lassan véget ér, a zenekar stúdióba vonult, s gőzerővel dolgozik sokat emlegetett új nagylemezén! A tavaly előzetesként megjelent ’A Káosz Birodalma’ már biztos, hogy szerepelni fog a korongon, számos új dal mellett, melyekben a tavaszi turné óta a csapatot erősítő Nagy Márton ‘Marcipánnal’ lesz hallható gitáron, a dobok felvételénél pedig ismét Ratkai Miklós ’Retek’ foglal helyet. A rögzítésre kerülő hanganyag mellett egyéb nyoma is van a Flameborn stúdiónál (Schrott Péter irányításával) zajló munkálatoknak: alkalmanként videós bejelentkezéseken keresztül lehet követni a folyamatot.  Bár az új nagylemez megjelenéséig várható még 1-2 érdekesség, előzetesen a zenekar vezetője, Csövi árult el néhány dolgot:

Az új lemez felvételei lassan befejeződnek, jövő héten már ‘csak’ a keverés van hátra. Sok idő telt el az utolsó lemez óta valójában, viszont jó néhány negatív dolog is érte a zenekart az évek alatt (tagcserék, betegség stb…) ami miatt nem biztos, hogy megfelelő lemezt tudtunk volna elkészíteni. Semmiképp nem akartam addig stúdióba vonulni, amíg nem éreztem azt, hogy megfelelő dalok születtek, megfelelő köntösben, megfelelő emberekkel. A 3. lemez sokkal ‘érettebb’ lesz, mind zeneileg-szövegileg, mind hangzásvilágban elődeinél és ez nyilvánvalóan az éveknek is köszönhető. Megijedni azért nem kell, az első vagy a második lemez dalait is szeretjük és marad a rock n ‘ roll-os vonal továbbra is, de próbálkoztunk új hangszerekkel is többek között, új hangzásvilággal, valamint a dallamosabb részek dallamosabbak, a keményebbek pedig keményebbek lettek, összességében így jellemezném, de majd a közönség eldönti. 🙂 A lemez február elején fog boltokba kerülni az EDGE Records gondozásában, ahogyan az előző kettő is, viszont már decembertől előrendelhető lesz, exkluzív ajándékokkal. Novemberben klipet is forgatunk, ami előreláthatólag az előrendelés napján lesz először elérhető. Addig is a facebook oldalunkon folyamatosan nyomon lehet követni a dolgainkat. Nagyon várjuk a megjelenést és előre is köszönjük a türelmet a rajongóknak, ismerősöknek!

A káosz birodalma:

Zenekari FB oldal: https://www.facebook.com/Alcoholzenekar/

Youtube csatorna: https://www.youtube.com/user/AlcoholOfficial

Az Alcohol legénységw legközelebb a XII. FARKASNAPON lép színpadra az Akela, Words of Blood, Red Vision és Rozsda zenekarok társaságában, azt követően pedig az Akelával közösen indított, egészen december közepéig tartó ’Skala-Zoo Víz 2 & Fenevad 25’ őszi-téli turné keretén belül lehet elcsípni.

XII. FARKASNAP & A ’FENEVAD 25’ jubileumi emlék-blokk koncert

2017. október 31.

Crazy Mama Music Pub

(1097 Budapest, Gubacsi út 97.)

Fellépők: Akela, Alcohol, Red Vision, Rozsda, Words of Blood

Esemény: https://www.facebook.com/events/1689964161333249/

Minden Farkas vezeték-, és keresztnevű komának a belépés díjtalan

Belépő: 1.990 Ft (elővételben) / 2.490 Ft (helyszínen)

Jegyek elővételben megvásárolhatók a Ticketportal országos hálózatában és online:

https://www.ticketportal.hu/event.aspx?id=48544

A Skala-Zoo Víz 2 & Fenevad 25 (2017 Ősz-Tél) további állomásai:

11.04. Győr, Dongó

https://www.facebook.com/events/168193543733145/

11.10. Mosonmagyaróvár, Klub Faház

https://www.facebook.com/events/1311882325608110/

11.11. Szentes, Ifjúsági Ház

https://www.facebook.com/events/133882823902242/

11.18. Dunaszerdahely, Soul Hunter Music Club

https://www.facebook.com/events/125825358141483/

11.25. Kaposvár Hang-Ár Music Pub

https://www.facebook.com/events/1481498078606021/

12.08. Gyöngyös, Start Műhely (Rock Mikulás)

https://www.facebook.com/events/351609915290625/

12.15. Zalaegerszeg, Atlantis

https://www.facebook.com/events/675746805951969/

12.16. Szombathely, Végállomás

https://www.facebook.com/events/2039704106257507/