A Zizzy Vision tavaly decemberben alakult dark-rock zenekar,ami egy szóló lemez ötleteként jött létre melyet Zizzy Pear énekes (RedLight Slipper, Ramonez) jó ideje tervezgetett már. Ám ehhez egy olyan csapatot sikerült összekalapálni amely többre hivatott, így nyugodt szívvel beszélhetünk egy új kezdetről is. . Dobok mögött Farkas Gábor ’Gabriell’ (Redlight Slipper), Tóth Marcell gitáros (ex-Dirty Stuff), a basszusgitárnál pedig Lester Black (ex-The Strangers, Simple Moments) erősítik Zizzy szentimentálisabb rock együttesét. Megalakulásukat követően rövid időn belül nekiálltak első demó lemezük elkészítéséhez, valamint az első videó klipjüket is megjelentették már, a pörgős Nothing Changes című dalukhoz. Május 23. án a Légó klubban a III. Symphonic & Gothic Night keretein belül találkozhattok velük legközelebb. A buliról, illetve a jövőbeli tervekről is beszélgetünk majd a csapat tagjaival műsorunk első órájában.

end-of-paradise 20150510Hétköznapi túlélő címmel, a Nail Records gondozásában, május 11-én lát napvilágot az End of Paradise új lemeze. A zenekarral, a megjelenés napján interjút hallhattok a rádiónk Rockpanoráma című műsorának második órájában, ahol belehallgathattok majd az új lemezbe is. Az új korong kilenc nótát fog tartalmazni és a lemezen közreműködik az Invader bárdistája, Munkácsi Tamás is. Az új lemezhez egy klip is készülni fog, még hozzá a címadó dalra. A lemezbemutató koncertre pedig május 30-án, Székesfehérváron kerül majd sor. A koncerten, a belépőhöz az érdeklődők megkapják majd a Hétköznapi túlélő névre keresztelt korongot. A vendégzenekar a Manimal lesz, és fellép még Hencz Gergő, Borzas Zoltán a Recalling Dreamsből és természetesen Munkácsi Tamás is.

Hétfőn 17 órától tehát ismét Rockpanoráma. Az élő műsor során lehetőségetek lesz kérdéseket feltenni a vendégeinkhez, illetve ezúttal is teljesítjük majd zenei kéréseiteket. Tartsatok velünk!