Nem titkolt célunk, hogy rádiónkban a már befutott és elismert zenekarok mellett a jövő generációjának is bemutatkozási lehetőséget biztosítsunk. A Rockpanoráma vendége lesz a 2008-ban alakult Super Bad Heroes, akik a hazai sleaze glam/ party r’n’r híveinek biztos kellemes perceket szereznek majd. A bandát a feloszlott Secret Sin énekese Jack Etoile és billentyűse Dizzy Stars alapította. Persze őket sem kerülhették el a tagcserék, de 2009 tavaszától kialakult a végleges formáció. Gőzerővel nekiláttak a munkálatoknak, sorban születtek a saját szerzemények, aminek következtében 2009. december 9-én a Rocktogonban már élőben is megmutathatta magát a csapat a nagyérdemű előtt. Innentől beindult a gépezet, egymást követték a fellépések, még az egyik Rockvilágos bulin is táncra perdítették a nézőket. 2010 karácsonyára egy három dalt tartalmazó kislemezzel ajándékozták meg a rajongóikat, amit a zenészek állítása szerint a debütáló nagylemez követ majd. De erről egyelőre nem árulunk el többet. Hallgassátok a Rockpanorámát és mindenre fény derül!

Második óránkban folytatjuk a true heavy metal bemutatását. Még mindig Európánál maradunk, de ezúttal a skandináv országok heavy bandáit vesszük elő. Tény, hogy arrafelé sokkal divatosabb mondjuk a black/ pagan/ viking/ folk stb vonal, de némi szimfonikus harmóniával és persze poweresre húzva ott is találhatunk a műfajból jeles képviselőket. A teljesség igény nélkül kiemelten foglalkozunk Dániával (Pretty Maids, King Diamond, Royal Hunt), Norvégiával (Beautiful Sin, TNT, Pagan’s Mind), Svédországgal (HammerFall, Astral Doors, Nostradameus) és persze a finneket sem hagyhatjuk ki (Nightwish, Stratovarius, Sonata Arctica). Hallgassátok tehát hétfőn 17 órától a Rockpanorámát, tegyetek fel kérdéseket a Super Bad Heroes csapatához és persze a zenei kéréseket sem felejtsétek el!