A Soen névre hallgató zenekarnév talán nem dobogtatja meg minden hazai metal fanatikus szívét, pedig a  svéd progresszív rock formáció már 2004 óta létezik. A bandát az Opeth-ből és az Amon Amarth-ból ismert dobos, Martin Lopez alapította, társként pedig  a Willowtree énekese, Joel Ekelöf mellett Kim Platbarzdis gitáros, valamint Steve DiGiorgio basszusgitáros is csatlakozott. A 2012-es Cognitive című debütáló album után 2014 novemberében Tellurian címmel a Spinefarm gondozásában jelent meg a csapat második nagylemeze. Ezen a korongon mutatkozott be a Steve DiGiorgio helyét átvevő Stefan Stenberg basszusgitáros. Az album keverését ezúttal is David Bottrill végezte (Tool, Coheed And Cambria, Muse stb.), a producer pedig Kim Platbarzdis gitáros volt.

Később Platbarzdis is kilépett, így a Soen jelenlegi tagsága: Martin Lopez dobos, Marcus Jidell (Avatarium, ex-Evergrey, ex-Royal Hunt) gitáros, Joel Ekelöf énekes, Stefan Stenberg basszer és Lars Åhlund billentyűs. Ők készítették el Lykaia címmel a zenekar harmadik nagylemezét, amely az UDR Music gondozásában február 3-án jelenik meg. Az új albumot három stockholmi stúdióban (Ghost Ward, StudioGröndal, Deep Well) rögzítették, Jidell producelésében, a keverést Stefan Boman végezte. A korábban bemutatott, lemeznyitó Sectarian után a banda most a Lucidity klipjét is közzétette a Lykaiáról:

Soen- Lykaia
(Február 3 – UDR Music)

01. Sectarian
02. Orison
03. Lucidity
04. Opal
05. Jinn
06. Sister
07. Stray
08. Paragon