Ma kereken 12 éve, hogy Criss Oliva már nem lehet velünk. Erről a szomorú tényről Chris Caffery (Savatage), emlékezett meg a hivatalos oldalán. Most mi is emlékezzünk meg Caffery nagyszerű, zseniális elődjéről, aki egy autóbalesetben halt meg 1993.október 17-én.

Criss Oliva 1963. április 3-án született a New Jersey államban található Pompton Plainsben. Három testvére közül ő volt a legfiatalabb, mivel Tony 9 évvel, Jon 3 évvel, Joann pedig 11 évvel volt idősebb nála. Háromévesen beleesett egy tóba, és majdnem belefulladt. Az apja kimentette, s ezért különleges kötelék alakult ki közöttük. A család sokat költözött, így 1973-ban a kaliforniai Escondido városban települtek le, még mielőtt végképp a Florida államban található Dunedin-be költöztek volna 1976-ban. Ekkori hobbijai közé tartozott a motorkerékpározás és lovaglás a közeli hegyekben. Ezen kívül nagy rajongója volt a matchbox autóknak is. A zene Floridába költözésüket követően érintette meg, miután Jon Oliva mutatott neki pár gitárakkordot. Innentől kezdve a gitározás lett a mindene, gyakran nyolc óráig gyakorolt a hangszeren. Legnagyobb példaképeinek Ritchie Blackmoret, Jimmy Pageet, Brian Mayt és Eddie Van Halent tartotta.

Bátyjával, Jon Olivával kisebb rendezvényeken is felléptek, ahol Deep Purple, ZZ Top, Iron Maiden, Black Sabbath és KISS dalokat adtak elő. Bár Criss és Jon is gitározott, hamar kiderült, hogy Criss-nek több érzéke van a hathúroshoz, így Jon elkezdett komolyabban foglalkozni az énekléssel. Ezt követően Criss saját együttest alapított mely Tower néven koncertezett a környező klubokban. Jon Oliva 1978-ban egy Metropolis névre hallgató formációval Bad Company, Alice Cooper és KISS feldolgozásokat játszott. Az együttes 1978-ban készített egy 2 dalos (Take Off With The Crowd, és Let’s Get Rowdy) demót. Őket hamar otthagyta, aztán egy Alien nevű formációban zenélt, majd Criss Olivaval megalapította az Avatar együttest. A dobos Steve Wacholz (aki később a Savatage dobosa lett), míg a basszusgitáros Keith Collins lett. 1982-ben a Par Records kiadó égisze alatt megjelentettek egy EP-t, a névbirtoklás kapcsán azonban problémák merültek fel. Az Avatar kifejezést nem használhatták, mivel már létezett egy ilyen nevű formáció. Így felvették a Savatage nevet.

A Savatage együttest és annak jogelődjét, az Avatart Jon Oliva és Criss Oliva hozta létre, 1979-ben. A Savatage kifejezést Criss Oliva barátnője, későbbi felesége Dawn Hopkins ajánlotta, a “savage” és az “avatar” kifejezések egyesítéséből (eleinte ugyanis Avatar néven futott az Oliva-testvérek zenekara). A banda tagjai – néhány fellépés és demó rögzítése után – a Tampa városában található Morrisound Stúdióba vonultak be, hogy rögzítsék a debütáló nagylemezt. A felvételek már 1982-ben befejeződtek. Az album végül ‘Sirens’ címmel 1983-ban jelent meg a Par Records égisze alatt. Az anyag jó fogadtatásban részesült, lévén az amerikai típusú power metal (vagy US power metal) előfutárának is tekinthető. Évekkel később a német Rock Hard magazin a metal történelem egyik klasszikusának nevezte az albumot. A bemutatkozó lemezt viszonylag gyorsan követte a ‘The Dungeons Are Calling’. Az EP hosszúságú anyagon lévő dalokat még a ‘Sirens’ rögzítésével egy időben vették fel. A megjelenést követően az Atlantic Records szerződtette a zenekart. Criss Oliva 1984-ben vette el feleségül Dawn Hopkinst.

A következő anyag ‘Power of the Night’ címmel 1985-ben jelent meg. A megjelenést követően a zenekar elindult első turnéjára. A megjelenést követően a zenekar elindult első turnéjára. 1986-ban Stephan Galfas produceri közreműködésével megjelent a következő nagylemez, mely a ‘Fight for the Rock’ címet kapta. Ekkor már az a Johnny Lee Middleton kezelte a basszusgitárt, aki Keith Collins-t váltotta fel. Az albumon refrén-cenrtrikus, slágeresre formált hard rock dalok sorakoztak, melyek órási csalódást okoztak a rajongóknak. Jon Oliva ekkortájt kezdett más előadók (például John Waite) számára pop-rock dalokat írni, így a ‘Fight for the Rock’ lemezre is felhasználtak ezen dalokból néhányat. Az albumot nemcsak a rajongók, hanem a kritikusok is negatív szavakkal illették, ezért Jon Oliva alkohollal és drogokkal próbálta meg feldolgozni a kudarcot. Maga a zenekar is mélypontnak tekinti a lemezt; Jon Oliva egy 1994 októberében adott interjúban kifejtette, hogy tulajdonképpen sosem kedvelte ezt az albumot. Az eladási eredmények ismét halványra sikeredtek, annak ellenére, hogy a lemezmegjelenést követő turnén olyan zenekarok előtt léphettek fel, mint a Metallica vagy a KISS. Európába is sikerült eljutniuk ahol a Motörhead előtt léphettek fel. Ekkor ismerkedett meg velük Paul O’Neill producer, aki nagyban meghatározta a zenekar későbbi irányvonalát.

1987-ben tehát Paul O’Neill produceri munkájával elkészült az együttes új nagylemeze, mely a ‘Hall of the Mountain King’ címet kapta. A lemez mind a kritikusok, mind a rajongók szerint az egyik legerősebb Savatage album, mely átmenetet képez a zenekar ’80-as évekbeli hangzása és a ’90-es években készült lemezei között. A korong a mai napig az egyik legismertebb Savatage album. Az albumon Ray Gillen is szerepelt háttér-vokalistaként, aki a Black Sabbath és a Badlands frontembereként vált ismertté. A lemez sikert aratott a rajongók és a kritikusok körében, mellyel sikerült a ‘Fight for the Rock’ album révén elidegenített rajongóikat meggyőzniük. 1988-ban amerikai turnéra indultak, olyan együttesek társaságában, mint a Megadeth vagy DIO. Ekkora már Criss Oliva egyedi játékstílusa sok rajongót szerzett neki, köztük Dave Mustainet is, mely révén 1987-ben a Megadeth társaságában turnézhatott a Savatage. Mikor Jeff Young elhagyta a Megadethet, utódjaként szóba került Criss Oliva is, ő azonban visszautasította az ajánlatot, és továbbra is a Savatage mellett döntött. A Megadeth gitárosa végül Marty Friedman lett.

1989-ben jelent meg a ‘Gutter Ballet’, mely fordulópontot jelent a zenekar pályafutásában. A korábban megismert hangzásukat szimfonikus elemekkel dúsították, a dalok pedig összetettebbek és hosszabbak lettek, ezáltal a zenekar egyre inkább a progresszív metal irányába indult el. A zenei módosítást Jon Oliva kezdeményezte elsőként, miután egy torontoi színházban megnézte Andrew Lloyd Webber hírhedt ‘Az Operaház Fantomja’ musicaljét. Az előadás után döntött úgy, hogy zenekarát egy progresszívebb, teátrálisabb hangzás felé irányítja. A megjelenést újabb turné követte, ezennel a Testament és a King Diamond társaságában. A turné közben azonban Chris Caffery elhagyta az együttest. 1991-ben megjelent a ‘Streets: A Rock Opera’, melynek producere két elődjéhez hasonlóan Paul O’Neill volt. Paul nemcsak producerként működött közre, de a dalszerzésben is aktívan részt vett. Az album egy koncept-lemez. Az anyag felvétele csaknem egy évig tartott, ugyanis a dalokat már 1990 októberében elkezdték rögzíteni. A lemezen hallható dalok által elbeszélt történet főszereplője, egy a karriere mélypontján levő “DT Jesus” nevű rocksztár. A történet egyes pontjai azonban Jon Oliva életét tükrözik, aki ekkoriban komoly drog- és alkohol-problémákkal küszködött. A lemez újabb elismeréseket hozott a zenekarnak, mely zeneileg komplexebb lett minden korábbi albumuknál. Az album ugyan jó kritikákat kapott, de az együttes nem volt elégedett az eladási eredményekkel. 1992-ben Jon Oliva kilépett, hogy egyéb projektjeivel foglalkozzon (Doctor Butcher, illetve egy ‘Romanov’ névre keresztelt musical), habár a későbbiekben aktívan kivette a részét a dalszerzésből.

Jon utódja az egykori Wicked Witch énekes Zachary Stevens lett. Zachary-t Criss Oliva gitár-technikusa Dan Cambell fedezte fel és mutatta be az együttesnek. 1993-ban új lemez jelent meg ‘Edge of Thorns’ címmel. Ez volt az utolsó olyan Savatage kiadvány melyen szerepelt Criss Oliva. Az album tovább folytatta a progresszív metal és az amerikai power metal keverékeként leírható irányvonalat, melyet ismét pozítivan fogadtak a rajongók. Elődjéhez képest a zene keményebb lett, valamint háttérbe szorultak a szimfonikus hatások is. A megjelenést követően Steve Wacholz elhagyta az együttest, helyére az egykori Roxx Gang dobos, Andy James került. A lemezt turné követte, mely tragikusan végződött Criss Oliva számára. 1993. október 17-én 03:30-kor életét vesztette egy közúti balesetben. Utolsó dal, amit rögzített a ‘Shotgun Innocence’ volt.

Halála napján egy Tampától északra fekvő Zephyrhills-i állattenyésztő fesztiválról jött haza autójával. Hajnali fél négykor karambolozott egy szembejövő gépjárművel, melynek vezetője ittas állapotban volt. Criss Oliva Mazda RX-7-es autójában a felesége is vele volt. Criss Oliva azonnal meghalt, míg Dawn Hopkinst törött koponyával, fej, has, jobb csukló és bal alsó lábszár sérülésekkel szállították a “Tampa General Hospital” kórházba. Az ittas vezetőnek a bal bordája, az állkapcsa, az orra és a jobb keze sérült meg. Emberölésért és közúti gyilkosságért öt évre börtönbüntetésre ítélték, melyből csak 18 hónapot töltött le. Ezenkívül a jogosítványát megtarthatta, de egy bocsánatkérő levelet kellett írnia az Oliva családnak, és havonta 100 dollárt kell fizetnie Dawn Hopkinsnak.

Criss Oliva temetésén a családja, régi barátai, valamint Gary Smith festőművész is jelen volt, akihez számos Savatage album borítója is fűződik. A gitáros temetésére egy külön festményt is készített. A tragédia nagyon megviselte a Savatage zenekart, de Jon Oliva úgy döntött, hogy Criss emlékének szentelve folytatják tovább a közös zenélést. 1993. november 23-án egy különleges emlékkoncertre került sor az emlékére.