Theories Of Flight című új lemezét mutatja be február 2-án Budapesten a Fates Warning. Az amerikai progresszív metal együttes a korábbi hazai koncertek megszokott helyszínén, az A38 Hajón szerepel, a brazil Armored Dawn társaságában.

Három évvel az előző megjelenést követően, tavaly júliusban jelent meg a Fates Warning friss albuma, az InsideOut Muic gondozásában. A sorban tizenkettedik lemez a Theories Of Flight címet kapta, a borítóján látható grafikát pedig egy michigani képzőművész, Graceann Warn készítette. A lemezt ugyanaz a felállás rögzítette, mely a 2013-as, nagy sikerű Darkness In A Different Light lemezen volt hallható, ezúttal is az alapító gitáros, Jim Matheos produceri és Jens Bogren (Opeth, Symphony X) hangmérnöki közreműködésével. A megjelenést követően több videóklippel is jelentkezett a zenekar, melyek közül az SOS a legutóbbi:

A lemez címválasztásával kapcsolatban Matheos a következőket mondta el: „Az eredeti tervek szerint a lemez címe The Ghosts Of Home (Az otthon szellemei) lett volna, és az ezt a címet viselő dal pedig a Home Again (Ismét otthon) címet kapta volna. Aztán amikor nekiláttam a dalokhoz illő grafikákat keresni, rábukkantam arra a műre, ami végül a borítóra került, és ennek Theories Of Flight (Repüléselméletek) volt a címe. Ami azt illeti, a borítón látható felirat eredetileg is Graceann Warn alkotásának a része volt, nem mi tettük hozzá. Ennek volt is egy laza kapcsolódási pontja a dalokhoz, ugyanis Ray (Alder, az énekes) és én gyakran írunk különböző formában kiszakadásról, menekülésről.. egyfajta elröppenésről, repülésről. Így rögtön az az érzésem támadt, hogy ez a kifejezés jobban körülírja azt a közös témát, amelyről a dalok szólnak.”

A Fates Warning immár 35 éve működik, de nem mutatja kifáradás jeleit. Ezt jól illusztrálja a 2013-as album sikere, vagy éppen az immár 20 éve tag basszusgitáros, Joey Vera nemrég adott nyilatkozata, melyben a zenekarhoz fűződő érzéseiről beszélt. Vera elmondása szerint a Fates Warningban úgy érzi magát, mint egy családban, ahol nincs az elvárásokból eredő nyomás a tagokon. „Számomra a Fates Warning tagjának lenni igazi szórakozást jelent. Mindenki remekül kijön a másikkal; persze időnként le kell küzdenünk a szembejövő akadályokat, de ezt mindenki megoldja, hiszen erről szól az élet. Valamiért az együtt töltött idő mindig remeknek bizonyul, és zeneileg is rendkívül kielégítő és egyben kihívást jelentő feladatokat oldunk meg. A dobos, Bobby és Jim is sokat segít abban, hogy még jobb basszusgitárossá váljak, és jobb zenésszé összességében. Jim rendkívül összetett zenét ír, ami folyamatosan arra ösztönöz téged is, hogy átgondold és átértékeld az eseményeket magad körül és a saját szerepedet is. Ez számomra rendkívül érdekes. Számos okom van tehát arra, hogy a Fates Warning tagja legyek, hiszen minden lemezzel és turnéval jobb zenész leszek, és épp ezért rendkívül hálás vagyok, hogy részese lehetek ennek a dolognak.”

A lemezbemutató turné az év elején érkezik Európába, Budapesten február 2-án játszanak. Frank Aresti ugyan hozzájárult néhány szólóval a lemezhez, a turnét azonban ezúttal is kénytelen lesz kihagyni családi és egyéb kötelezettségei miatt – a koncerteken ismét Mike Abdow helyettesíti őt, aki az előző turnén is remekül bevált.

A turné vendége, az Armored Dawn Brazíliából érkezik. A 2011-ben alakult power metal csapat első lemeze, a Power Of Warrior tavaly jelent meg, a Viking Soul című dalhoz készült videót pedig itt láthatjuk: https://youtu.be/MGkpmv0y1KY

a Livesounds bemutatja: Theories Of Flight Tour 2017
2017. február 2., csütörtök 19 óra
Budapest, A38 Hajó
Fates Warning, Armored Dawn koncertek
Belépő: 6500 Ft
Jegyek kaphatók az A38 Hajón, a Hammer Zenebarlangban, CD Pincében, a Headbangerben, illetve a Ticketportal és a TEX hálózatában, valamint a www.a38.hu és a https://tixa.hu webáruházban.

Kapcsolódó weboldalak:
http://livesound.hu/
http://fateswarning.com/
http://www.armoreddawn.com/

https://www.facebook.com/LiveSoundProd/
https://www.facebook.com/events/636345356533177/