Az F.O. System a magyar dark zene mára már kultikussá vált csapata, mely a Fekete Lyuk és az underground zenei élet meghatározó zenekara volt. “Szövegeivel, dallamvilágával és egyetlen megjelent lemezével a ’80-as évek alternatív irányzatainak egyik kiemelkedő képviselőjévé vált, és maradt mind a mai napig” Ugyan hosszú hosszú évek óta nem aktív a csapat de pár évente egyszer összeállnak egy-egy buli erejéig. Miért épp a 2016-os évet hagynák ki Mátyás Attiláék, hiszen idén már 30 éves a hazai underground élet egyik legmeghatározóbb csapata.

A zenekar 1986-ban alakult. Az első felállásnak, – mellyel inkább csak punk zenét és feldolgozásokat játszottak – még Szendrey Zsolt is tagja volt. Az áttörés azonban csak egy évvel később, 1987-ben következett be, amikor már “trió”-ban folytatódott az F.O. története. 1990-ben aztán megjelent, máig és valószínűleg örökre egyetlen nagylemezük, majd 1991-ben váratlanul a csapat bejelentette feloszlását, ezzel szinte mindenkit sokkolva a rajongók körében.

 Több mint 15 év csend után következett. Először 2006. február 4-én, a Pecsában koncerteztek ismét, majd ugyanebben az évben a soproni VOLT Fesztiválon a Cult előtt léptek fel. 2008. július 2-án, két év után először ismét a soproni fesztiválon adott koncertet a zenekar.

2008 őszén a zenekar alapító tagjai (Mátyás Attila, Jerabek Csaba, Miklós Péter, Zana Zoltán) nyilatkoztak a Filmmúzeum Privát Rocktörténet című műsorának, melyet archív videókkal kiegészítve, 40 perces dokumentumfilmben készített és sugárzott az F.O. Systemről a csatorna.

2009. januárjában befejezték és rögzítették a ’80-as évek végén elkezdtett, Utazás című dalt, melyhez most videoklipet is készítettek.

2009. február 21-én a budapesti Petőfi Csarnokban lépett fel az F.O. System – a koncert címe “Utolsó üvöltés…” mely utalás az egyik dalukra, másrészt arra a tényre, miszerint “a zenekar ezt követően, belátható időn belül, nem tervez újabb fellépést”.

2012. december 21-én, a maják által az időszámítás végének tartott napon, az F.O. System fellépett a Világvége Fesztiválon a PeCsában, ahol rajtuk kívül a VHK is teljes értékű koncertet adott.

2013. november 15-én az F.O. System is fellépett egy 5 dalból álló blokkal Mátyás Attila 50. születésnapi koncertjén az A38 hajón. A koncertről készült filmet 2014. júniusában vetítette először az m2 televízió csatorna.
Most pedig itt az idő a harmincéves szülinap megünneplésére, melyre a Barba Negra Music Clubban kerül sor.

Természetesen hatalmas az érdeklődés, alig pár jegy maradt már csak, így érdemes azonnal beszerezni őket, amíg még lehet.

ARVE Error: The [[arve]] shortcode needs one of this attributes av1mp4, mp4, m4v, webm, ogv, url

● 2016. február 20.
● F.O. SYSTEM ● Jubileumi koncert
● Barba Negra Music Club – Budapest – Prielle Kornélia utca 4.
● Kapunyitás: 20.00

Jegyek:

▲ 2800 Ft,- ▲ ELFOGYOTT ▲
▲ 3500 Ft,- ▲ LIMITÁLT SZÁMBAN

Jegyértékesítés ▲ Barba Negra Music Club jegypénztára
Nyitvatartás ▲ hétfőtől szombatig 14 és 20 óra között
Cím ▲ 1117 Budapest, Prielle Kornélia utca 4.

Belépéskor vonalkód leolvasó rendszert használunk. Az érvénytelen (hamis) jegyekkel nem tudtok az eseményen részt venni. Csak a Barba Negrától és az eseményben található partnerektől vásárolt belépőkért vállalunk felelősséget.

ESEMÉNY ITT!