Lemezbemutató, születésnapi koncert és a könyvbemutató teszi emlékezetessé a magyar heavy metal legenda negyedszázados évfordulóját

Tizennyolc stúdióalbum, két válogatás lemez, két koncertfelvétel, egy akusztikus korong és több száz koncert a Kárpát-medencében. Számokban talán így lehetne összefoglalni az éppen huszonöt éve, 1986-ban megalakult Ossian munkásságát, a valóságban azonban jóval többről van szó. Ez az együttes immár generációk számára jelent egyet a heavy metallal, és olyan himnuszokat adott a hazai rocker közönségnek, mint az Acélszív vagy a Rock katonái. Az Ossian május 21-én a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán ünnepel majd a rajongókkal.

Ha vannak a magyar rockzenében igazi himnuszok – olyanok, amiket nem csak a műfaj rajongói ismernek fel, és amelyekre évtizedek múltán is emlékezünk -, akkor az Ossian biztos büszkélkedhet ilyenekkel. A zenekar igazi állócsillaga a magyar heavy metal mezőnynek. Töretlen sikerét a huszonöt éves fennállás mellett mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az együttes máig rendszeresen ad ki lemezeket, amelyek az elmúlt években is rendre a MAHASZ lemezeladási listájának élbolyában nyitnak: 2005 óta három albumuk is vezette a MAHASZ slágerlistáját.

Nincs ez másként a legfrissebb kiadvánnyal sem: az „Az lesz a győztes” című lemez a MAHASZ lemezeladási listájának első helyén nyitott márciusban, és azóta is – tehát immár nyolc hete – tartja magát a legnépszerűbb negyven hazai album között. A májusi koncert egyben e lemez bemutatója is lesz.

A máig kitartó siker titka talán az, hogy együttes története két korszakra osztható, és az 1998-as újjáalakulás után a rockerek fiatalabb generációját is sikerült megnyerni a Rock idősebb katonái mellé. Az alapító tagok közül ma már csak a frontember, Paksi Endre része a csapatnak, s neve szinte egybeforrt a zenekar történetével – pedig Endre egyáltalán nem csak énekesként illetve szövegíróként tevékenykedik.. a csapat inaktív korszakában, vagyis 1994 és 1998 között ugyanis hat sikeres krimit is írt!

A Paul Trent írói álnév alatt boltokba került és már hosszú évek óta nem kapható könyvek a születésnapi koncert alkalmából újra kiadásra kerülnek, hiszen az eredeti kiadások hamar eltűntek a boltok polcairól, így jó ideje maximum az antikváriumokban lehet ráakadni egy-egy példányra, és néha elég horrorisztikus áron kínálják ezeket. A huszonöt éves jubileum a lehető legjobb alkalom az újrakiadásra: a szerző által alaposan átfésült, átdolgozott formában jelennek meg a könyvek, méghozzá egy eddig nem publikált, Haláljáték című hetedik kötettel együtt.

A május 21-ei nagyszabású koncertre extra látványelemekkel készül az Ossian, és az egy évtizede változatlan felállásban működő zenekar minden korszakából válogat, tehát felcsendül majd a két és fél évtized összes kiemelkedő slágere – ahogy az új album több fontos dala is. Sztárvendégként ott lesz a hazai fémzene másik emblematikus alakja, Kalapács József, aki két klasszikus tételt énekel el az Ossian vendégeként, valamint Szíjártó “Szupermen” Zsolt (Akela, Omen, After Rain), aki egy instrumentális gitárőrület erejéig kapcsolódik majd be. A hangulat bemelegítéséről az Ego és Rubicon zenekarok gondoskodnak. A pontosan kezdődő koncertről videófelvétel is készül, mely egy későbbi klip és DVD nyersanyaga lesz.

Belépőjegyünket, az új lemezt és a könyveket legegyszerűbben a www.metalshop.hu webáruházban és a Hammer Zenebarlangban szerezhetjük be, de a lemez és a könyvek természetesen a koncerten is kaphatók lesznek.

A Hammer Concerts bemutatja: Ossian 25 éves jubileumi koncert és lemezbemutató
2011. május 21., szombat (kapunyitás 17 óra, Ossian: 19.30 óra. Pontos kezdés!)
Budapest, Petőfi Csarnok Szabadtéri Színpad
Belépő: 3999 Ft
Az újra kiadott Paul Trent kötetek a koncerten 1999 forintért szerezhetők be, a 7 kötet együtt pedig 6999 forintért.

Kapcsolódó weboldalak:
http://www.ossian.hu
http://www.hammerworld.hu
http://www.metalshop.hu