Eheti Képsorock rovatunkban ismét egy hazai sorozaté lesz a főszerep. Pár hónappal ezelőtt már írtam nektek a 80-as,90-es évek magyar közönség kedvencéről, a Szomszédokról. Most jöjjön szintén a 90-es évekből a másik nagysikerű magyar teleregény, ami a Szomszédokkal ellentétben inkább a humoros oldalt tartotta előtérben, mintsem az élet komolyabb témáit. Gondolom páran már ennyiből is kitaláltátok, hogy legújabb kiszemeltünk a Família Kft. lesz, ami Gát György és Szurdi Miklós nevéhez fűződik. Ez volt Magyarországon az első szituációs komédia.

A történet középpontjában a Szép család van. A família feje Dr. Szép Károly(Ádám Tamás), megrögzött botanikus, akit családja mellett nem érdekel más, csak a szobanövényei, amikkel többet foglalkozik mint saját gyerekeivel.  Az anyuka, Dr. Szép Károlyné Ágica ( Esztergályos Cecília), aki a háztartásért felelős, aki a nap nagy részét a ház alagsorában található Szép ABC-ben tölti, akihez mindig jönnek a gyerekek, ha baj van, ha nincs, akinek a kezében állandóan csörög a telefon és akinek soha egy perc nyugta sincs. Mindig fut, rohan, aggódik, veszekedik vagy a szomszédjai és barátai bajait hallgatja. A Károlynak és Ágicának négy gyereke is van. Szép Ádám (Kárász Zénó), aki igazából sosincs otthon, vízilabdázik és orvostanhallgató, de már annyi ideje, ami alatt más egy teljes praxist felépített volna. a középső gyerek Szép Kriszta (Xantus Barbara),mindenvágya, hogy egyszer sikeres újságíró legyen. Kisebb nagyobb megjelenései vannak, de sose ér el igazán nagy áttörést a média világában. Vele kapcsolatban a fő bonyodalom téma, az állandóan változó szerelem. Szinte mindig más fiúval jön haza, és ez rendesen kiborítja a családot, főleg az anyukát. Van még egy ikerpár, Ricsi és Misi (Spáh Károly és Dávid), akik a ház rosszfiúi. Állandóan valami rosszban törik a fejüket, és az iskolában is csak a baj van velük. Ők okozzák a legnagyobb fejtőrést a család számára. A házban lakik még Ágica apukája, nagypapa (Baranyi László), aki mániákusan szeret a lovira járni, fogadni, illetve állandóan ugyanazokkal a régi háborústörténetekkel traktálja a családot. Sokszor a Szép ABC pénztárjából vesz ki pénzt, hogy fogadhasson, rendszerint nem jön be neki sose a nagypénz. Illetve velük él még Károly anyukája, nagymama (Bod Teréz) is, aki legfőbbképp a család étkeztetésért felel. Ha épp nem valamelyik barátnőjénél van bridzsezni, akkor rendszerint a konyhában látjuk őt.
Ahogy már mondtam a családban sosincs tökéletes állapot. valakinek mindig van valami baja, vagy van valakivel baja. A nagymama sokszor kerül összetűzésbe a nagypapával a lóversenyes fogadásai miatt, de Ágicával sem fényes a viszonyuk. Szép Károly állandó botanikai kutatásai miatt nem igazán tudja ellátni családfői teendőit, így ezek a feladatok mindig Ágicára hárulnak.

Szépék legjobb barátai, és szomszédjaik a Kövér család. az apuka Lajos (Nagy Zoltán), az anyuka Hajnalka (Dzsupin Ibolya) és egy szem fiúk Vili (Juhász Illés), aki ezer éve bele van esve Krisztába de, ezt az érzelmet sose kapja meg viszonozva. Persze sok más fontosabb mellékszereplő is van, mint pl. az állandóan valamivel házaló Alföldi Kázmér (Reviczky Gábor), Ádám barátja aki szintén szerelmes Krisztába, Pici (Csonka András), vagy épp Ágica állandóan síró-rívó hisztérika barátnője Mónika (Sir Kati). De többször felbukkan a sorozatban haláláig Károly apukája, Szép Ágoston (Suka Sándor) és amerikai felesége is, Debbie (Deborah Kim Javor). Továbbá egy-két epizód szerepet olyan színészek is válaltak, mint Hollósi Frigyes, Lórán Lenke,Bodrogi Gyula, Bajor Imre, Kautzky Armand, Kránitz Lajos, Bárdy György vagy Hernádi Judit.

A részek nem összefüggő történetet mesélnek el, de azért van köztük némi logikai kapocs. Az epizódok egyenként is megállják a helyüket, és kiváló esti szórakozást kínálnak, korosztálytól függetlenül az egész családnak. Az első részeket 1991 őszén kezdte vetíteni a Magyar Televízió, majd 385 résszel később 1999-ben kellett a sorozat készítését abbahagyni. A kereskedelmi csatornák elindulásával, és kínálatával nem tudta a sorozat felvenni versenyt, hiába futott nyolc éven át elsöprő sikerrel. Ismerős ugye a dolog, hisz a Szomszédoknak is az RTL és a Tv2 elindulása vetett véget. ( Nem hiába itthon minden igényeset és jót kiírt a mindenféle kultúramentes kereskedelmi televíziózás)

A Szép család és barátaik vidám történetei,nem tűntek el nyomtalanul a köztudatból, hisz rengeteg szállóige származik a sorozatból, továbbá néha-néha feltűnik valamelyik adón a teleregény ismétlése. Időről időre felmerül a kérdése az esetleges folytatásnak. És ugyan mindig egybehangzó válaszokat kapunk mind a színészektől, mind a rendezőktől, hogy rajtuk nem múlik (noha a nagymamát alakító Bod Teréz több mint tíz éve már elhunyt), eddig mégsem történt semmi az ügyben. Érdekes lenne továbbá, hogy hogyan hidalnák át az időközben eltelt éveket, hisz a színészek is csak emberek és öregednek. Az ikreket alakító srácok is a 33-at tapossák már. Kriszta 47, Ádám a 45, Károly is elmúlt 61 éves, az Ágicát játszó Esztergályos Cecília 71 éves már, míg a nagypapa már 87 lesz hamarosan.

Személy szerint én ár nem hiszem, hogy valaha látjuk folytatását ennek az alkotásnak, de addig is az internet világában elérhetőek a régi epizódok, amiket a mai korosztálynak is bátran tudok ajánlani.

Érdekességek:

A Família Kft. forgatókönyve eredetileg nem ikrekre íródott. A Spáh-ikrekre a szereplőválogatáson figyeltek föl, amikor búcsúzáskor az egyik iker jóindulatúan figyelmeztette a válogatókat, hogy ne lepődjenek meg, ha újra ő jönne be. Végül annyira megtetszettek, hogy hozzájuk igazították a forgatókönyvet.

A Família Kft. egyes hozzáértők szerint nem egy az egyben másolta le a külföldi sorozatok sablonjait. Szorultak bele magyar sajátosságok is, ilyen például az evés. Az, hogy a konyhában főznek és amit főznek, meg is eszik, ez egy „szitkom hungarikum”.

A produkciót jelentős mértékben támogatták szponzorok, ezért a sorozatban rengeteg termékelhelyezés szerepelt, melyek során a termékek nem csak megjelentek a filmben, hanem a szereplőkkel ki is mondatták a nevüket, sőt, néhány részt kifejezetten arra szántak, hogy egy adott cég termékét reklámozzák vele. Ilyen jellemző termékek voltak például: BB, Pickwick, Parmalat, Stollwerck, Happy Box stb. A Gálvölgyi Showban bemutatott paródia is elsősorban ezeket figurázta ki.

A nagypapát alakító Baranyi Lászlónak szakállt kellett növesztenie a sorozat kedvéért. Időközben annyira megtetszett neki, hogy a sorozat befejezése után sem borotválta le.

A 61. részben a nagypapa visszaemlékezésében feltűnik elhunyt felesége, Kati, akit lányához hasonlóan Esztergályos Cecília alakít.

Elhíresült mondatok[szerkesztés:

„Szép lakás! Szép tágas lakás…” – Ágica poénja, amikor felveszi a telefont

„Én meg megyek és megeszem nyersen a krémet!” – Szép Ádám poénja

„Károlyom!” – Ágica amikor valami “rettenetes” történik és azonnal kell a családfő

„Eddig, eddig, eddig vagyok” – Ágica

„Hajnalkám, te ezt nem tudhatod” – Kövér Lajos

„Édes, drága jó Lajosom” – Kövérné

„Vili, te nagyon hülye” – Kövér Lajos

„vén maffiózó” – a nagymama szólította így a nagypapát

„De akkor ki van az üzletben?” – mivel az ABC non-stop jelleggel működött, valakinek mindig ott kellett (volna) lennie a családtagok közül

„Alamuszi, Csigavér, oda-vissza” – a nagypapa kedvenc lóversenytippje

„Emlékszem, amikor a fronton, Nyizsnyij Novgorodnál…” – nagypapa

„Ádám az orvos… …tan hallgató”