Szívroham következtében, helyi idő szerint december 12-én elhunyt Warrel Dane, a Nevermore és a Sancturay legendás énekese. Az zenész éppen São Paulóban tartózkodott az új szólólemezének felvételei miatt, amikor rosszul lett. Zzenekarának gitárosa, Johnny Moraes is vele tartózkodott éppen, próbálta szívmasszázzsal életben tartani, de az egyébként nagyon gyorsan kiérő mentők is már csak a halál beálltát tudták megállapítani. Dane-nek korábban már voltak problémái az egészségével, cukorbeteg volt és az alkoholizmussal is küzdött. Ugyan soha nem mondták ki, csak utaltak rá, hogy maga a Nevermore is az alkoholizmus miatt oszlott fel 2011-ben. Jelenleg éppen elkezdte új lemezének énekfelvételeit, miután a hangszeres részeket rögzítették.

A második szólóalbum zenei alapjait már felvették a zenészek, Dane pedig nem sokkal a halála előtt látott neki az énekfelvételeknek. A csapat tagjai azon gondolkodnak, hogy vendégénekesekkel fejezik be az albumot, hogy az posztumusz tribute-ként napvilágot láthasson. Erről azonban még nem született végső döntés.

Nyugodj Békébe Warrel!