A budapesti Eye For I nem csenghet ismeretlenül olvasóink körében, ugyanis még a rádiós időszakunkban többször is megfordultak vendégként a műsorainkban. Azóta a Rockvilág sem funkcionál, mint rádió, és az Eye For I is átalakult. Mostantól új felállásban, Against The Fall néven folytatják. Debütáló koncertjük június 23-án volt a Dürerben, ahol a mexikói Here Comes The Kraken előtt zúztak.

„A zenekar jelenleg egy három számos kislemezen dolgozik, aminek címe “9,81” kiindulva a nehézségi gyorsulás értékéből. Bő egy hete megjelentettük a kislemez első nótáját, ami a “Vászon” címet viseli. A “Vászon” a zenekar történetének első magyar nyelvű száma. A szám kiadása mellett, bejelentettünk még egy újdonságot, miszerint az Eye For I – zenekar mostantól Against The Fall néven folytatja a pályafutását, köszönhető a tavalyi évben megtörtént tagcseréknek, az eddigi zenei irány és felfogás változásának, fejlődésének.

Az egész kislemez kiadását a Rockmaratont követő héten tervezzük.

A zenekar stílusa: modern metal / metalcore”