A főváros vezetése úgy döntött, a jövőben nem biztosítja ingyen a Sziget Fesztiválnak a területet, hanem közterület-használati díjat kér – mondta György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes kedden. A közterület-használati díj mértékét – figyelemmel arra, hogy milyen kiterjedt területet vesz igénybe a fesztivál – egyedileg fogják megállapítani. Gerendai Károly, a Sziget fesztivál ügyvezetője találkozót kért az ügyben Tarlós István főpolgármestertől – mondta Vető Viktória, a Sziget sajtófőnöke az MTI-nek. A Népszava online korábban azt írta, hogy a közterület-használati díj teljes összege a Sziget esetében mintegy 2,5 milliárd forintot jelentene.

György István egy kérdésre válaszolva elmondta: a fővárosi költségvetési koncepció készítésekor figyelembe vették azt az elvet, hogy a főváros minden olyan bevételéről, amely rendeletéből vagy vagyona hasznosításából származik, csak indokolt esetben mondhat le. Ezért a közterület-használatokra az a generális döntés, hogy az ebből származó díjakat a főváros be kívánja szedni – szögezte le.

Jelezte: nyilván lesznek olyan “megfelelő közérdeket szolgáló” rendezvények, ahol eltekintenek a közterület-használati díj beszedésétől.

Mint mondta, a Sziget Fesztivál esetében olyan döntés született, hogy a főváros nem kívánja ingyen biztosítani a területet. Megjegyezte: a közterület-használati díj mértékét – figyelemmel arra, hogy milyen kiterjedt területet vesz igénybe a fesztivál – egyedileg fogják megállapítani.

A Sziget bízik abban, hogy a főpolgármester nem akarja ellehetetleníteni a fesztivált, az ország számára komoly gazdasági és turisztikai hasznot hozó multikulturális rendezvényt – közölte Vető Viktória, a Sziget sajtófőnöke kedden az MTI-vel.

Vető Viktória megjegyezte: Tarlós István az önkormányzati választások előtti kampányban azt ígérte, a főváros a jövőben is támogatni fogja a Sziget-rendezvényt, és a fesztivál megkapja azt a támogatást, amelyet az utolsó egy-két évet leszámítva mindig megkapott.  “Nem olyan embernek ismertük meg az elmúlt 18 évben Tarlós urat, akinek nem lehet adni a szavára” – fogalmazott a Sziget sajtófőnöke.

“Gerendai Károly, a Sziget Fesztivál ügyvezetője találkozót kért az ügyben Tarlós István főpolgármestertől” – mondta Vető Viktória az MTI-nek.

A sajtófőnök kitért arra, hogy két évvel ezelőtt Demszky Gábor akkori polgármester nevéhez fűződött hasonló ötlet, amelyet akkor a városvédő bizottság fideszes elnöke is kifogásolt és a Sziget szervezői is értetlenségüknek adtak hangot. Mint akkor elmondták, senki nem bérelné ki ennyi pénzért az Óbudai-szigetet, irreális egy infrastruktúra nélküli helyszínt belvárosi ár sokszorosában mérni. A most felmerült összeg mintegy százszorosa a piacon megszokott használati díjnak.

Megemlítette, hogy a gyakorlat azt mutatja, a nemzetközi hírű nagyrendezvényeket – így például a Forma 1-es futam megrendezését – támogatja az állam annak érdekében, hogy minél több értékes eseményen lehessen az országot megmutatni a világban, jelentős számú turistát vonzva.

“Így bízunk abban, hogy a Sziget Fesztivál, amely egyébként évek óta semmilyen támogatást nem kap az államtól, is érdemes arra, hogy ne kerüljön méltánytalan helyzetbe” – közölte végül Vető Viktória.

Előzőleg a Népszava online azt írta, a közterület-használati díj teljes összege a Sziget esetében mintegy 2,5 milliárd forintot jelentene. Ennek megfizetése azt jelentené, hogy a tavaly 2,65 milliárdos költségvetéssel dolgozó fesztivált 2011-ben nem tudnák megtartani.

(MTI)