Tegnap már megírtam, hogyan éltem meg az idei Rockmaraton első négy napját. A Katatonia varázslatával, ezenfelül is sok remek koncerttel gazdagodva, eddig abszolút pozitív szájízzel töltött el a fesztivál. Lássuk milyen volt az utolsó két nap, és milyen érzésekkel zártam ezt az egy hetet a Szalki-szigeten.

Pénteken a heavy metál és a black metál körül forgott minden.  Míg a sátorban egymásnak adták át a mikrofont az arcfestéses blackerek, addig a nagyszínpadon a  klasszikus és szimfonikus zene szerelmesei élhették ki magukat.

A Hammerworld színpad programját a Tales of Evening nyitotta, akik már nem először kerültek fel a legnagyobb fellépőhelyre. Szép számmal összesereglett rajongóikkal viszont bizonyították, hogy lehet tényleg helyük van ott. No meg az sem volt utolsó szempont, hogy habár a  Tetovált Állatmentők színpadán több olyan név is volt ma akik nagyobb seregeket mozgatnak, de legjobban Dudás Ivettéket tudtam elképzelni a Xandria előtt.  A Bielefeldből induló szimfonikus csapatot leginkább úgy lehet jellemezni, hogy a korai Nightwish éra folytatása. Még a Tarja Turunennel rögzített dalokhoz hasonlító szerzeményeik, rengeteg embernek nyújtottak menedéket mikor a fő inspirálok énekest és kicsit stílust is váltottak. Dianne van Giersbergen énekesnőnek minden tisztelet kijár, hogy a döglesztő melegben nem rohadt le róla az az operába való ruha, de persze emellett a hangja is topformában volt. Ezt azért tartottam fontosnak megjegyezni mert 2014-ben Budapesten például igencsak gyenge napot fogott ki, így jó kárpótlás volt az esetleg ott csalódó rajongóknak.

A másik nagyszínpadon a magyar sláger-zenekaroké volt a főszerep. Ördög, Dorothy, Junkies, Depresszió, Road, Zorall. Hat olyan hazai csapat ami a zenének kifejezetten a közönségtáncoltatós részében erős.  Sallang mentes rock és metál. Ilyen is kell egy fesztiválra, hiszen a fiatalabb korosztály számára általában ez a belépő ebbe a műfajba, majd innen lehet jobban elmerülni a rock és a metál bugyraiban.

Az underground sátorban közben  belekezdett a gyilokpartiba a Taake és a Bathuska akik már késő este játszottak, így igazán át tudták adni azt a feelinget amit ez a stílus képvisel. Utóbbi zenekar ráadásul igen impozáns színpadi látvánnyal készült a méret szűke ellenére is. A hangzás meg album minőségű volt.  Nem volt ez sajnos így a korábban kezdő hazai bandáknál. Black metált játszani fényes nappal kb. olyan mint villával enni a levest. Meg lehet próbálni de nem sok sikerélményünk lesz. Ennek a zenének, közegnek meg van az a hangulata ami megköveteli a sötétedést a kicsi fülledt helyeket, úgy lesz csak igazán élvezhető.

A nap fő fellépője a svéd Hammerfall volt, akik amolyan szegény ember Iron Maiden-je státusz töltenek be hosszú évek óta. Tökéletes amit nyújtanak élőben, egyre jobban szólnak koncertről koncertre, pedig nem pár éves zenekarról van szó, hanem egy húsz esztendősről. Mégis olyanok mint a jó bor, évről évre nemesednek. Slágerparádévá gyúrt, szűk másfél órás programjuk talán a legjobban várt esemény volt az idei Rockmaratonon. 
A nap végére még egy Rotting Christ jutott a sátorban. A görög death metállerek igazi riff pusztítást okoztak. A koncert közepénél én már saját kis fekhelyemen pihentem, de olyan erővel szólt a hellén pusztultat, hogy jóformán a hálózsákomban headbangelve aludtam el. Sokszor láttam már őket, de mindig meg kell jegyezzem, kiemelkedő az energia amivel felszántják a színpadokat és azonnal magával ragadnak a gyilkos riffelések.

Utolsó napjára ébredve a Rockmaratonnak, kicsit fáradtan, meggyűrten de még mindig kitartva vártam, hogy egyrészt elálljon a hajnal óta szemerkélő eső, másrészt ismét jóféle metál muzsikák tépjék le az arcom.

A Hammerworld színpadon Farkas Zotyáék koncertjén kezdtünk. Az Ektomorf most is, mint mindig tarolt. Lehet, otthon hallgatva hosszútávon kicsit egysíkú a zenéjük, de élőben nagyon megfog. Tökmindegy hánykor lépnek fel, negyven fokban vagy késő éjjel, mindig kiszolgálják minden igényünket. Az Ektomorf jelenleg talán legismertebb magyar zenekar külföldön, így külön öröm mennyire imádnak itthon játszani, és, hogy  világhírnév ellenére sem tagadják meg származásukat. Mert sajnos van olyan ismert magyar muzsikus aki ennek ellenkezőjét teszi…

A Tetovált Állatmentők színpadon ma a könnyedebb vonalé volt a főszerep, hiszen előbb Rudán Joe lépett fel Kalapács Józsival, hogy életműveik dalait adják elő könnyedebb köntösben, majd Deák Bill Gyula bizonyította, hogy még mindig ő a blues királya. Ezután kicsit keményebbre váltva a Pokolgép tette meg kötelező tiszteletkörét a fesztiválon, majd az Auróra zárta a színpad programját.

Egyik legjobban várt koncert számomra az Obituary fellépése volt. Az elmúlt két évben kétszer is láttam őket a Dürer Kertben és mindkétszer a talajba tiport John Tardyék produkciója. Itt viszont nem… Sajnos ekkora színpadon, ekkora térben nem jött át az az érzés mint a pici és zárt Dürerben. Nem volt annyira energikus mint megszoktam tőlük, ráadásul a gitárok olyan kásásan szóltak, mintha a Szokol rádió archív felvételeiből halászták volna elő őket. Nagyon sajnálom mert szeretem őket, de nem ez volt a legjobb koncertjük sajnos.

Időközben valami furcsa dolog zajlott a sátorszínpadnál. Guttalax... Én ezt nem igazán tudom véleményezni. Tudom értékelni a grind-core-t, de ezt a mindenféle fekáliákról szóló, wc papír dobálós, szemetelős agymenést nem igazán. Zeneileg sem tudtam értelmezni, azt a pusztítást amit pedig tömeg vitt véghez pláne nem. Szerencsétlen takarítókat sajnáltam, akiknek utána csak annál a színpadnál több szemetet kellett összeszedni mint a fesztiválon amúgy egy hét alatt összesen. Na meg az Aborted helyére beugró Suicidal Angels is azért késett fél órát mert olyan állapotban volt a színpad is, amit nem lehetett használni. A görög thrasherek egyébiránt igazán jó kis bulit varázsoltak a szeméthegyek közepette. Nem lehetett rájuk panasz.

A hét utolsó sztárfellépője egyenesen Brazíliából jött. Ismét megtisztelt minket a Sepultura. Best of showt hoztak Andreas Kisserék amire mindenki megmozdult. Ráadásul olyan különleges módon építették fel a set listet, hogy minden gigasláger ( Roots, Territory, Refuse, Arise Ratamahatta) egymás után jött a buli legvégén. Az addig is jól szórakozó, de a mindenki által ismert slágerekre vágyó tömeg  egyszerre robbant fel az ismerős dallamok hallatán. Méltó zárása volt ez a fesztiválnak, ami sikeresen túlélte a tavalyi évet, sőt már az is biztos, hogy 2018-ban is folytatódik a sorozat.

 
Összességében remek kis hét volt. Nem csak zeneileg volt jó élmény, de a strand, az off-rock programok, a kiváló és megfizethető étel és ital kínálat is emelte a hangulatot. A beszámolóm első részének elején írtam, hogy majdnem tökéletes fesztivál és, hogy a majdnem részre majd kitérek. Most jött el az idő.  Picit hiányosak érzem a zenekari felhozatalt. Míg tavaly mindkét nagyszínpadon és a sátorban is jócskán voltak külföldi nevek, addig idén a tetovált Állatmentőn összesen a Talco kapott helyett nem hazai zenekarként. Idén 20 külföldi zenekar kapott meghívást míg tavaly 30. A kisebb szám mellett viszont jobban zavaró, hogy nagyon kicsi a rotáció a fellépők között. A Sepultura, Arch Enemy, Amorphis, Talco, Rotting Christ  ötös mind megfordult itt az elmúlt években, emellett rengeteget koncerteznek amúgy is Magyarországon. De a tavalyi felhozatal is tele volt rendszeres visszatérőkkel. Ebből akár az is leszűrhető, hogy jövőre tuti jön a Sabaton, Alestorm, Koorpiklaani hármasból valaki, de akár mind a hárman is. Ha körülnézünk a környező fesztiválokon ( Masters of Rock, Brutal Assault, Metal Days és még sorolhatnánk), rengeteg olyan hasonló kaliberű zenekart találunk, akik nem drágábbak az itt fellépőknél, de még soha nem jártak a maratonon, sőt hazánkban is igen ritkán. Talán megérné kicsit színesíteni a felhozatalt, bővíteni a kapcsolatrendszert hiszen minél változatosabb egy fesztivál, annál életképesebb. A ciklikus ismétlődés előbb-utóbb nem lesz jó hatással.

Mindenesetre nagyon várom a jövőévet. Talán soha ilyen hamar és ilyen határozottan nem jelentették be, hogy lesz folytatás. Egészen pontosan 2018 július 9-14. között ismét Dunaújvárosban. Szeptemberben már az első nevek is érkeznek. Kíváncsian várom, mivel rukkolnak elő a szervezők a 28. Rockmaratonra.

További képek a negyedik napról ITT!
Az ötödik napról pedig ITT!

Cikk és képek: Kieron