A tavaly első ízben Balatonszemesen nagy sikerrel megrendezett Rock Beach fesztivál idén Rockpart néven folytatja. Idén már biztosan fellép a Brooklyn-i Biohazard. Mégpedig a fesztivál utolsó napján, július 27-én. A metal/hardcore csapat nemrég az eredeti felállásában alakult újjá, azonban még a lemezmegjelenés előtt kivált Evan Seinfeld bőgős énekes, akinek a helyére Scott Roberts érkezett, aki már 2002és 2005 között volt a csapat tagja, igaz még gitárosként. A 2012-ben megjelent visszatérő album, a Reborn In Defiance megjelenése óta pedig a csapat ismét folyamatosan turnézik.

Április elsején a szervezők mégis komoly bejelentéssel szolgáltak: az idén július 24-től 27-ig megrendezésre kerülő Rockpart fesztiválon fellép a death/black metal egyik oszlopos tagja, a lengyel Behemoth. A The Satanist című új lemezzel komoly sikert aratott lengyel csapat mellett szintén a napokban bejelentett fellépő a Sex Action, akik kizárólag ezen a hazai fesztiválon játszanak majd idén nyáron, méghozzá – a Rockpart stáb közlése szerint – eredeti felállásban. Az eddig bejelentésre került Behemoth, Biohazard és Ensiferum csapatok mellé felsorakozott a Kreator is, azaz még külföldi banda bejelentése várható, mindkettő szombatra.

A már biztos program napi beosztása így fest:

07/25, péntek
Behemoth
Ensiferum
Road
Rómeó Vérzik
Blind Myself
Leander Rising
Watch My Dying
Insane
Apey And The Pea
Christian Epidemic
Kill With Hate
Kylfingar

07/26, szombat
Depresszió
Alvin és a Mókusok
Wisdom
Neck Sprain
Omen
Nevergreen
Akela
Prosectura
Tales Of Evening
Our Youth

07/27, vasárnap
Kreator
Biohazard
Sex Action (eredeti felállásban)
Subscribe
Dalriada
Paddy And The Rats
Demonlord
Virrasztók
Cadaveres
Cojones
Niburta
Noa Rock

A Rockpart Facebook oldala