Ma kezdődött Kelet-Magyarország legnagyobb nyári fesztiválja Debrecenben a Nagyerdőn. A Nagyerdei Stadion rekonstrukciójának köszönhetően a Campus Fesztivál megújult környezetben, még magasabb színvonalon, igényes helyszínen várja látogatóit. Az előző évekhez hasonlóan a Campus Fesztivál 2014-ben is sokkal többet nyújt, mint szimplán egymás után pakolt zenei produkciókat. A szervezők nagy hangsúlyt fordítanak úgy a látványvilágra és a különleges attrakciókra, mint a sokszínű kulturális programkínálatra.

Az új Nagyerdei Stadion homlokzatára készülő speciális látványvilágítás önmagában is egyedülálló díszletet biztosít a fesztiválhoz, a felújítás előtt álló Víztorony fényekbe öltöztetve pedig nem csak a Campus, de Debrecen egyik ékszerdoboza. A Víztorony tövében felépített színpad, a Debrecenauto.hu Víztorony Pódium programja önmagában is kitenne egy fesztivált: jazz- és világzene, dumaszínház, mozi három napon keresztül. A magyar stand-up legjobbjai idén is ellátogatnak a Nagyerdő fái közé. Az Apolló Mozival közösen megvalósított filmprogramba olyan újdonságok kerültek be, mint Mundruczó Kornél friss fesztiválsikere, a Fehér Isten, vagy az Oda az Igazság című alkotás a nemrég elhunyt Jancsó Miklóstól, továbbá a Tajtékos Napok az elbűvölő Audrey Tatou-val. A jazz- és világzenei kínálat gyöngyszemei: az örökzöld Budapest Bár, a Parfüm című klipjével milliókat meghódító Csemer Boglárka “Boggie”, a Parno Graszt, Szabó Balázs Bandája, a Tankcsapdát és Kispált kamarakórusban megéneklő Budapest Voices, valamint Galambos Dorina zenekara, a Mrs. Columbo.

Irodalom, színház, vizuális művészetek és felfedezésre váró zenék – mindez az Összművészeti Sátor röviden, amely a KULTer.hu, a Dub Székház, valamint a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ együttműködésében jön létre. A délutáni programokban fiatal, kortárs magyar írókkal, költőkkel és zsurnalisztákkal találkozhatunk, továbbá matinészínházi előadásokat nézhetünk. Lesz rendhagyó beszélgetés a Magashegyi Underground tagjaival, illetve Ganxsta Zolee-val, szombaton pedig napjaink egyik legdivatosabb műfaja, a Slam Poetry kerül terítékre, megspékelve Szlávy Eszter Európa-bajnok rúdtáncosnő egyedülálló produkciójával. A bloggertalálkozón Magyarország legvitriolosabb tollú (billentyűzetű) blogírói beszélgetnek közéletről, fesztiválokról, élményekről. Az éjjeli elektronikus zenei utazáshoz szükséges látványvilágról hazánk legjobb „vizuál” csapata, a Kiégő Izzók gondoskodnak.

A fesztivál területét a délutáni órákban mindezeken túl is mozgalmas attrakciók árasztják el: lesz dixieland térzene, találkozhatunk itt-ott vonuló gólyalábas csapatokkal, a nagyszínpad előtti téren tűzzsonglőrök varázsolják majd el a közönséget, láthatunk hip-hop tánccsapatot és középkori utcaszínházat, artistákat – látványosságban nem lesz tehát hiány.

További programok: www.campusfesztival.hu